Ha minden jól megy, talán nem kell tilosban átmatricázni majd a Krassó utcát.
Ernyőszervezetek alá terelné a polgármesterjelölteket. Az érdi Csőzik László és a terézvárosi Soproni Tamás is támogatja.
Az összes vonalon akadálymentesen lehet majd utazni.
Mintha a megvédett magyar családok nem a szivatott magyar településeken laknának.
Igaz, elmondása szerint az állam még 15 milliárd forinttal jön Budapestnek, abból ki lehetne fizetni.
A főpolgármester bruttó 200 ezer forintos rezsitámogatást ajánlott, de a kukásautók csütörtökön sem indultak el.
A főpolgármester szerint lehetnek fennakadások a szemétszállításban.
„Ami ma Oroszországban történik, azt fasizmusnak tekintem, és diktatúra van hazámban, Fehéroroszországban is. Putyin nélkül már legyőztük volna Lukasenkát, de az orosz elnök támogatásával eddig ez nem sikerülhetett” – mondta a könyvfesztiválon a Nobel-díjas fehérorosz író.
Ezt Karácsony Gergely haragja és az előzte meg, hogy a főpolgármester felszólította Jellineket, hogy 200 ember lakhatása érdekében áldozza fel egynapi profitját, vagy adja át a szállót a Fővárosi Önkormányzatnak.
Az Indotek kicsit vissza is pofoz, de kezet is nyújt a céget kritizáló főpolgármesternek, közös támogatási programra téve javaslatot
Minek spórolni pár tízmilliót, miközben százmilliárdos rezsiről beszélünk? - kérdezi a főpolgármester-helyettes.
A főpolgármester szívesen találkozna Orbán Viktorral, mert nincs annyi bevételük, mint amekkora a számla.
A főváros a szakszervezettel közösen dolgozik az intézkedési terven.
Azt mondta, ő az, aki megnyeri a 2024-es főpolgármester-választást, és szerinte a kormány most nagyobb bajban van, mint a főváros.
A főpolgármester kérdése költői.