Jász-Nagykun-Szolnok megyében éppen ott nem lesz verseny a közös indulásért, ahol vádat emeltek a fideszes képviselő ellen korrupció miatt.
A magyar állam 2015 óta nem tud mit kezdeni a Milánóból hazahozott épülettel. Az újjáépítése 1,7 milliárddal lesz drágább, mint amennyibe eredetileg került.
Január 4-én érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy női ruhákat találtak szétszórva a lajosmizsei kiserdőben.
Csak ez a két párt feszült egymásnak a polgármesteri székért, ellenzéki jelölt nem volt.
Hogy a szomszédokat ne zavarja, eltávolította az állatok hangszálait.
Dobos László súlyos betegségben szenvedett.
A rendőrség körözi.
Teleki Zoltán alezredesről felvétel készült, ahogy azt kéri a beosztottjától, hogy ne büntesse meg a helyi kórház fideszes önkormányzati képviselő főigazgatóját.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nem árulta el, indítottak-e eljárást a felvétel alapján, amiből kiderül, hogyan működik a kölcsönös szívességnyújtás a magyar vidéken.
Pedig a Szoljon.hu 48 nappal ezelőtti termelési riportja szerint éjjel-nappal folyik a munka a két hónappal ezelőtt felfedezett hiba elhárításán. Makacs egy csőtörés!
Egy hangfelvétel szerint Teleki Zoltán a kölcsönös szívességek jegyében „differenciált intézkedést” vár el kollégáitól.
Tabajdon és Karcagon történt tragédia.
Hanem attól, amit a riporter művel.
„Allah Akbar! Az épületben bomba fog robbanni!”
Pedig idén is 1,1 milliárdot szán arra a kormány, hogy sztyeppemúzeum lehessen Karcagon.