Alex Pretti lelövése után átszervezték a nagyszabású minnesotai bevándorlási műveletet: a gyűlölt Greg Bovino helyét Tom Homan vette át, aki fanatikus trumpista ugyan, mégis megfontoltabban nyúlhat a könnygázhoz. A Fehér Ház is változtatott a kommunikációján, Trump átnyúlt a minisztere felett.
Az amerikai elnök fontolóra veheti az ICE-ügynökök számának csökkentését az államban, ahol a hatóságok két amerikai állampolgárt is megöltek.
A Fehér Ház szóvivője szerint a média képviselőinek inkább értékelniük kellene, hogy az elnök rendszeresen válaszol a kérdéseikre.
Áll a bál: a BBC úgy vágott egymás mellé két részt Trump beszédéből, hogy kihagyta a kettő között elhangzott, ellenkező értelmű harmadikat. Prescott kiszivárgott jelentése szerint az arab adásban antiszemita terrortámogatók kommentáltak, transzokról pedig nem lehetett kritikusan írni.
Karoline Leavitt azért megköszönte Orbán kedvességét.
Ez a párbeszéd zajlott le egy újságíró és a Fehér Ház kommunikációs vezetői között. Kétszer is.
Ugyanakkor úgy véli az amerikai elnök, hogy „ez a sajnálatos incidens lehetőséget adhat a békére”.
Volt olyan amerikai elnök, aki belebukott abba, hogy túlzott luxizással vádolták, pedig az csak ellenfelei kampányfogása volt.
Orbán szerint ez hülyeség, mégis ezt tervezik :(
Donald Trump dühösen hívta fel az izraeli miniszterelnököt.
Trump „csupán egy kérdést tett fel, nem buzdított további öldöklésre”.
Bízik a tárgyalásokban.
Egy 700 fős zászlóaljat vezényelnek ki a bevándorlási hivatal embereinek védelmére.
Kilmar Ábrego García védett státuszt kapott korábban Amerikában, a kormány mégis egy közép-amerikai diktatúra kezére adta.
Vámháborús eszkaláció level végtelen: 104 százalékos vámokat vet ki az Egyesült Államok, Kína is újabb válaszcsapásokkal fenyeget.