kártérítés

Bepereli a Helsinki a Magyar Időket, mert azt hazudták, hogy ők segítették kártérítéshez Szögi Lajos gyilkosát

Bayer Zsolt és kollégái ezúttal nem fogalmaztak elég körültekintően.

Rényi Pál Dániel
jog

Megrögzött hazudozóként mutatták be az ausztrál színésznőt, 900 millió forintnyi kártérítést kellett volna fizetnie a német lapkiadónak

Ausztrália történetének legnagyobb rágalmazási ügyében végül csak 120 millió forintot ítélt meg Rebel Wilsonnak a bíróság.

Horváth Bence
külföld

75 ezer dollárra perli Elon Muskot a brit búvár, akit a milliárdos minden alap nélkül többször is pedofilnak nevezett

Herczeg Márk
TECH

EU Bírósága: A repülésről döntő légitársaságtól lehet kártérítést kérni jelentős késésnél, ha a gépet és a személyzetet másik légitársaságtól bérelték

Jelentős késések korát éljük, érdemes tehát ezt észben tartani.

Herczeg Márk
közlekedés

Lance Armstrong ötmillió dollárt fizetett, hogy megússza a 100 milliós kártérítést

A kétkerekű doppinglabor ellen ezzel minden ügy lezárult.

Haszán Zoltán
sport

6,5 millió dollárt kell fizetnie bosszúpornó miatt egy Los Angeles-i férfinek

David Elam rosszul viselte a szakítást, és feltöltötte volt csaja képeit egy társkeresőre. Drága hülyeség volt.

Rényi Pál Dániel
SZEX

Százmillió forintos kártérítést fizet a nyíregyházi kórház egy tragikus műtét miatt

Rutinbeavatkozásnak indult, de az operációnál használt gép levegőt juttatott az asszony szervezetébe.

Haszán Zoltán
Egészségügy

148 milliárd forint világháborús kárpótlást követel Németországtól a Honfoglalás 2000

A putyinista civil szervezet levelet is írt a német nagykövetségnek. Mai áron szerintük ennyibe került a hét budapesti híd újraépítése.

Horváth Bence
idióta rekordok

7,5 millió dollár kártérítést kaphat a férfi, aki megsérült dinnyevásárlás közben a Walmartban

Veszélyes időket élünk.

Horváth Bence
külföld

Végleg bedőlt az Air Berlin

A csődbe ment légitársaság utasai közül csak azok jutnak biztosan a pénzükhöz, akik augusztus 15. után vettek csak jegyet.

Király András
külföld

Kirúgta a biztonsági őrt és elnézést kért a KFC az Index véresre vert igazgatójától

Kifizetik az 500 ezer forint kártérítést a Szabó Zoltán által megjelölt alapítványnak is.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Izraelben kártérítést kapnak az államtól a nukleáris létesítmények rákbeteg dolgozói

Az illetékes bizottság nem talált összefüggést a betegségük és a munkahelyük között, mégis úgy döntött, hogy a nemzetbiztonsági érdekek védelmében megilleti őket a kártérítés.

Herczeg Márk
külföld

Eddig félmilliárdot pereltek ki a túlzsúfoltság miatt a magyar államtól a rabok

101 esetben ítéltek eddig Magyarország ellen a börtönök állapota miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

erdelyip
jog

Oroszországnak 5,5 millió eurót kell fizetnie, mert feltartóztatták a Greenpeace hajóját

Az orosz kőolaj-kitermelés ellen tiltakozó hajót 2013-ban fogták el a hatóságok.

Horváth Bence
külföld

Tízmillió dolláros kártérítést és hivatalos bocsánatkérést kap Kanadától egy volt guantanamói fogoly

A kanadai legfelsőbb bíróság már 2010-ben úgy döntött, hogy a kanadai állam súlyosan megsértette Omar Khadr jogait.

Király András
külföld