katolikus egyház

Vizsgálat indult a Váci Egyházmegye egyik papja ellen, „az érintettek számára” pszichológiai támogatást kínáltak fel

A püspök átmeneti óvintézkedésként eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől.

Urfi Péter
egyház

Ferenc pápa és Magyarország

A pápa kétszer járt Magyarországon, tartott misét a csíksomlyói nyeregben, fiatalon pedig egy magyar jezsuitától tanult.

Benics Márk
egyház

Ferenc pápa halálával 9 napos gyász kezdődik, néhány napon belül el is temetik

A pápaválasztó konklávé legkorábban két hét múlva kezdődhet.

Windisch Judit
GYÁSZ

Elhunyt Ferenc pápa

88 évesen, húsvét hétfőn hunyt el a Vatikában. Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek van helye az egyházban, ezért mindenki elégedetlen volt vele. Az iránta érzett szeretet és utálat túlmutatott a katolikus kereteken.

Urfi Péter
GYÁSZ

Erdő Péter megmosta 12 hívő lábát

Jézus az utolsó vacsorán tett gesztusával a „végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk” - mondta a bíboros nagycsütörtök este.

Urfi Péter
egyház

Ferenc pápa váratlanul megjelent a Szent Péter téren

Két hete engedték ki a kórházból, ahol súlyos tüdőgyulladását kezelték.

Bódog Bálint
külföld

Eljárást kezdeményez Erdő Péter bíboros ellen egy nemzetközi áldozatvédő szervezet

A SNAP hat bíboros múltbéli döntéseit akarja kivizsgáltatni a Vatikánnal, hogy a következő pápát ne lehessen szexuális visszaélések eltussolásával vádolni.

Urfi Péter
egyház

Nyomoznak a felfüggesztett pap ügyében, aki ellen egy McDonald’sban dolgozó kamasz tett bejelentést

A rendőrség igyekezett rövidre zárni az online zaklatási ügyet, de az ügyészség helyt adott a feljelentést tevő fiú panaszának, és így érdemi nyomozás indulhat. Kérdés, hogy mit tud kezdeni a magyar igazságszolgáltatás a groominggal.

Urfi Péter
szexuális zaklatás

Fognak-e nyomást gyakorolni Trumpék a pápaválasztásra?

1978 októberében a két nagy tábor ütközése arra kényszerítette a bíborosokat, hogy az alig ismert Karol Wojtyłát válasszák meg, aki aztán meghatározott egy korszakot. De akkor a hidegháború zajlott, most viszont sokkal nehezebb értelmezni a világpolitikát. Ferenc pápa halála esetén hosszú konklávéra számítanak.

Herczeg Márk
vallás

Már nincs kritikus állapotban Ferenc pápa

Állapota ugyanakkor továbbra is „komplex”.

Molnár Kristóf
külföld

Kritikus a pápa állapota, közölte a Vatikán

Légzési nehézségek léptek fel Ferenc pápánál. „Mindkét ajtó nyitva van” - mondják az orvosai.

Kolozsi Ádám
külföld

Gianfranco Ravasi: Nem kizárt, hogy Ferenc pápa lemond, ha nem tudja elvégezni a szolgálatát

Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar főtitkára szerint aggodalommal vegyes remény kíséri a pápa felépülését.

Herczeg Márk
vallás

A Vatikán lemondta Ferenc pápa hétvégi rendezvényeit

A folyamatos rosszulléte miatt.

Haász János
külföld

Megalakult a Gyerekasztal Munkacsoport, amelynek a pannonhalmi főapát mellett 444-es újságíró is tagja

Katolikus vezetők, egy pap áldozata és Urfi Péter kollégánk is része a civil kezdeményezésnek, amely az egyházon belüli visszaélésekről szóló országjelentés előkészítésén dolgozik.

444.hu
szolgálati közlemény

Az Alkotmánybíróságig jutott a szerzetes ügye, aki beperelte a zaklatás miatt panaszt tevő tanítványát

Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.

Urfi Péter
egyház