A rendőrség igyekezett rövidre zárni az online zaklatási ügyet, de az ügyészség helyt adott a feljelentést tevő fiú panaszának, és így érdemi nyomozás indulhat. Kérdés, hogy mit tud kezdeni a magyar igazságszolgáltatás a groominggal.
1978 októberében a két nagy tábor ütközése arra kényszerítette a bíborosokat, hogy az alig ismert Karol Wojtyłát válasszák meg, aki aztán meghatározott egy korszakot. De akkor a hidegháború zajlott, most viszont sokkal nehezebb értelmezni a világpolitikát. Ferenc pápa halála esetén hosszú konklávéra számítanak.
Állapota ugyanakkor továbbra is „komplex”.
Légzési nehézségek léptek fel Ferenc pápánál. „Mindkét ajtó nyitva van” - mondják az orvosai.
Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar főtitkára szerint aggodalommal vegyes remény kíséri a pápa felépülését.
A folyamatos rosszulléte miatt.
Katolikus vezetők, egy pap áldozata és Urfi Péter kollégánk is része a civil kezdeményezésnek, amely az egyházon belüli visszaélésekről szóló országjelentés előkészítésén dolgozik.
Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.
A 88 éves Ferenc pápa december elején is balesetet szenvedett otthon.
A szerzetesrend az állami hatóságok felé is megtette a szükséges lépéseket, de az ártatlanság vélelmét is tiszteletben tartja.
Veres András szerint az egyházat támadó erők a papok bűneit csak ürügyként használják, a támadás oka pedig az, hogy a katolikus értékrend zavarja a saját ideológiájuk terjesztését.
A katolikus egyházfő rendszeresen küldött pénzt a covid miatt nehéz anyagi helyzetbe került prostituáltaknak.
Az esztergomi segédpüspök közben arról beszélt, az egyház megerősödne, ha bátrabban az áldozatok mellé állna.
A hallgatás kultúrája, a cölibátus és a klerikalizmus. Ezek is kellettek ahhoz, hogy világbotrány legyen a katolikus egyház gyermekbántalmazási ügyeiből. Mivel a kérdés újra a figyelem középpontjába került, közzéteszünk egy fejezetet a témát bemutató kiadványunkból.
Két éve jelent meg Urfi Péter összefoglalója a katolikus egyház ősi küzdelméről a gyermekbántalmazó papokkal. Az újra nagyon aktuális „Isten háta mögött” megvásárolható online és a 444 karácsonyi könyvvásárában is.