kdnp

Surján nem enged a 444 által felhergelt tömegeknek

Nem kér bocsánatot a tegnapi menekültezős-tweeteres megjegyzése miatt.

kasnyikm
politika

Ha átveri a Fidesz és a KDNP, akkor november 15. a Magyar Szórvány Napja lesz

Erről nyújtottak be kormánypárti képviselők határozati javaslatot.

Herczeg Márk
parlament

Harrach Péter: A menekültek is emberek

A KDNP-frakcióvezetője szerint Közép-Európában még nem veszett el semmi, de ez a Nyugatról már nem mondható el.

Botos Tamás
parlament

Angyalföldön verhetetlen az MSZP

Varga Zsanett MSZP-s jelölt 60 százalékkal nyert az időközi önkormányzatin. A Fidesz el sem indult.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Juhász Péter: László Petra Orbán Viktor politikai terméke

Az Együtt politikusa keményen bírálta a kormányt a menekültpolitikája miatt, és azt is mondta: „Baszódjál meg KDNP az erkölcstanoddal együtt!”

Herczeg Márk
politika

A menekültek miatt támadta a KDNP és a Jobbik Botka Lászlót Szegeden

Botka viszont az állam helyett dolgozó civileknek mondott köszönetet menekültügyben.

Horváth Bence
politika

Tessék KDNP, így beszél egy rendes katolikus párt: Akinél nincsen útlevél, máris mehet vissza!

Az AQUILA Párt szerint a menekülteket repülőre kéne ültetni, és Németországba küldeni, ha Merkelnek akkora szüksége van rájuk.

Botos Tamás
vallás

Újabb KDNP-s karambolozott

Herczeg Márk
baleset

Harrach Péter karcolások nélkül úszta meg a balesetét

Botos Tamás
baleset

Enyhítene a fegyvertörvényen Semjén Zsolt

Mint egy falat kenyér.

Horváth Bence
képzavar

Skandalum: a külföldi hírügynökségeknek egy senki Semjén Zsolt

A KDNP-s miniszterelnök-helyettes képviselte Magyarországot a új Szuezi-csatorna átadásán, de egy képen sem szerepel.

Botos Tamás
ennyike

Saját maga ellen lép fel a KDNP

Bede Márton
bűnügy

A CBA szerint nem a KDNP érdeme a vasárnapi boltzár

Hanem a<br /> <blockquote>szakszervezeteké!</blockquote>

Király András
Egyéb

Tökéletes rejtett üzenetben keni a vasárnapi zárva tartást a KDNP-re egy Mammut-beli fotósüzlet

Ha jó a szemed, el tudod olvasni.

anarki
bomba

„Az Unió impotens” – mondta Harrach Péter

A KDNP frakcióvezetője szerint a multikulturális társadalom pedig megbukott, és Európa nem lesz Európa, ha a bevándorlás folytatódik. Továbbra is azzal jön, hogy a bevándorlók között „bűnözők és terroristák lapulnak meg”.

Herczeg Márk
világvége