Romániában él és virul a posztkommunista utódpárt, most épp két választást is megnyerhet. Közben egy csomó településre nem megy busz és vonat, sokaknak nincs egészségügyi biztosításuk. Orbán csak az RMDSZ-nek és a szélsőjobbnak kedves. Az RMDSZ a Fidesz erdélyi helytartójaként etnikai autokráciát épít ki, aminek eredménye az erdélyi magyarok marginalizációja.
A KDNP-s miniszterelnök-helyettes megmagyarázta, miért lépett ki a KDNP az Európai Néppártból, majd kérdések merültek fel Ukrajnával kapcsolatban is.
„Egyszerűen az elnök kért tőlem valamit 2022 nyarán, és én nem voltam hajlandó azt megtenni” – mondta Kelemen Hunor.
A miniszter szerint a magyar kormány szinte mindent betartott, amit a választási kampányban ígért.
A bukaresti minisztériumban úgy látják, hogy a magyar köztársasági elnök nyilatkozata nem felel meg az európai szabványoknak.
A KDNP elnöke szerint a gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad. Deutsch Tamás szerint pedig az Európai Unió nettó agyrém.
Florin Cîțu miniszterelnök nem egyeztetett előtte a koalíciós partnereivel.
A fejlesztési, a környezetvédelmi és az ifjúsági tárcát vezetheti majd romániai magyar politikus, a párt emellett egy miniszterelnök-helyettest is ad majd.
A vitán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt mondta: haszontalan törvényről van szó, és az része a magyarellenes versengésnek, amit 3 hete indított az államfő.
Ezt.
Kelemen Hunor is nyugalomra és a szélsőséges nézetek elutasítására intette a ditróiakat.
14 jelölt indul, esélyes a volt szociáldemokrata miniszterelnök, a liberális jelölt és egy színművész is.
Kelemen Hunor szerint az igaz, hogy zsidóellenes volt, de Göncz Árpád is kitüntette.
Az RMDSZ elnöke szerint Olekszandr Bankov nem mond igazat.
Mert Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitiltását Ukrajnából