A kínai kémelhárítás több mint egy tucat CIA-informátort azonosított, és mindenkit lemészároltak vagy börtönbe vetettek. Az amerikaiak azóta sem tudták újjáépíteni az elvesztett hálózatukat.
Ismét előkerült az ágyravizelős dosszié, egy KGB-s főtiszt karácsonyi titokzatos halála és egy szeptemberi szivárogtatás. Megy a kombinálás, ezúttal a szankciók feloldását és a Rosznyeft eladását kötötték össze.
A kínai állam 450 milliárd forintot költött el arra, hogy elküldje a város lakóit nyaralni a csúcs alatt. Washington azt tanácsolja diplomatáinak, a bepoloskázott szobák miatt, a takaró alatt váltsanak alsóneműt.
Egy egykor titkos, 1944-es CIA-útmutató foglalja össze, hogyan szabotálhatják a beépült kémek a munkát munkahelyükön. A módszerek csak azoknak lesznek meglepőek, akik még sosem forogtak a magyar közigazgatás környékén.
Új értelmet nyert a bepoloskázás.
Névtelen brit kormányzati források szerint titkos akciók szakadtak meg és kémeket kellett kimenekíteni a terepről emiatt.
Szoftverekre és szolgáltatásokra írt ki közbeszerzést a magyar elektronikus hírszerzés. A tender ugyan eredménytelen volt, de kiderült, hogy mi mindent használna a titkosszolgálat.
Az amerikaiakat nem is az zavarja igazán, hogy Izrael kémkedett utánuk, hanem hogy a megszerzett információkkal amerikai törvényhozókat próbált befolyásolni, hogy megakadályozzák az amerikai-iráni atomalkut.
Oroszország indokolatlanul sok embert foglalkoztat prágai követségén, köztük a becslések szerint akár 30 kémet is.
A Wikileaks publikált két útmutatót, amit fedett ügynököknek adnak a célországba utazás előtt. Ferihegyről is szó van benne.
Az adóvevőktől hemzsegő épületben orosz feliratok és az orosz katonai hírszerzés, a Krím megszállását is levezénylő GRU szimbólumai voltak.
Úgy tűnik, átláthatóság alatt azt értette, hogy ezentúl senki sem nyilatkozhat majd engedély nélkül.
Ezért nem akarják eltörölni a vízumkényszert Izraellel.