kenderes

Magyar Péter azt kéri Orbántól, engedje be a sajtót a házába – 99 éve Horthy beengedte

És büszkén mutatták meg a kamerának a kormányzó felújított és jelentősen kibővített otthonát.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Leverték a fecskefészkeket a kenderesi benzinkúton, és még engedélyt is szereztek rá

„Arculatváltás” miatt.

Mészáros Juli
belföld

L. Simon László szerint elragadta a hév a Horthyt méltató Lázár Jánost

Azért felsorolta ő is Horthy vitathatatlan érdemeit.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Lázár János szerint Horthy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt

Virágot majd később visz a sírra, de világossá tette, hogy tiszteli az egykori kormányzót.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Fideszes országgyűlési képviselők méltatták Horthy Miklóst

Az Orbán-kormány volt tagjai koszorúztak, Lázár János pedig éppen ekkor adott át egy, a Horthy-kat is megemlítő kiállítást a kenderesi vasútállomáson, ahová átmentek a megemlékezők.

Németh Dániel
történelem

Horthy, mohácsi vész, tatárjárás - a Fidesznek egyikről sincs testületi álláspontja

A kormányzó 1993-as újratemetésén Orbán ezekkel a szavakkal hárította el, hogy véleményt mondjon Horthy Miklósról, és ez azóta se sokat változott. Lázár János látványosan másként gondolja.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Bőkezűen támogatta tavaly a kormány Horthy szülővárosát

Míg máshol utakra és stadionokra adták a milliárdokat, Kenderes a Horthy-liget felújítására kapott pénzt.

Botos Tamás
POLITIKA

Kínai befektetők építenek házgyárat Kenderesen

Pádár Lászlóné polgármester szerint a csütörtökön kötött megállapodással száz új munkahelyet teremtenek a 4500 lakosú településen.

Király András
gazdaság

Az állami főtörténész a Horthy-emléknapon arról beszélt, hogy a zsidókat nem is érte jogfosztás a kormányzó ideje alatt

Szakály Sándor szerint legfeljebb korlátozásokról lehet beszélni.

Czinkóczi Sándor
Politika

Épül az út Horthy Miklós szülőfalván

Herczeg Márk
közlekedés

Orvvadász volt a kenderesi férfi, ergo gidákat tartott az ólban

Mit szólsz, milyen az élet?

Herczeg Márk
ÁLLAT

20 éve temették újra Horthy Miklóst

<a href="https://444.dpb.hu/assets/sites/2/ősz-9.gif"><img class="alignnone size-full wp-image-34418" alt="ősz 9" src="https://444.dpb.hu/assets/sites/2/ősz-9.gif" width="500" height="281" /></a> Lezsák Sándor szerint bátor tett volt 1993-ban, az akkori nagyon ellenséges politikai légkörben újratemetni a kormányzót.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ajtóstól rontott ki a házból

Herczeg Márk
bűnügy