képmáshoz fűződő jogok

Titokban, az alany tudta nélkül elküldött képeket is vár Novák Előd a kismama-szépségversenyére

Csak az tudja meg biztosan, hogy titokban benevezték, aki díjat nyer.

Szily László
ÉLET

Az engedélye nélkül rakták rá amputált lába képét az európai cigidobozokra

Egy fillért se kapott érte. Ráadásul lába elvesztésének semmi köze a dohányzáshoz, egy erőszakos bűncselekmény következtében kellett azt amputálni.

Király András
ÉLET

Magyarországon kívül ilyen a posztszovjet térségben nem fordul elő

A rendőrök arcának kitakarásáról, és a magyar helyzet abszurditásáról írt a 444-nek Majtényi László, az első adatvédelmi biztos.

444.hu
Média

Péterfalvi szerint nem vele kezdődött a rendőrökről készült felvételek kitakarásának gyakorlata

Az Adatvédelmi hatóság elnöke a rendőrök levideózásáról szóló cikkünk megjelenése után küldött levelet.

erdelyip
jog

A Facebook szerint az teljesen oké, ha egy halott nő képét posztolják

Hiába könyörgött a családja, nem szedik le. Azért egy hulla mégse szoptató nő vagy művészi akt!

Király András
bűnügy

Búcsúzóul egy remek hír: Franciaországban akár egy év börtönt is kaphatnak a gyerekeiket posztoló szülők

Sose gondoltam volna, hogy pont a francia jogrend lesz képes valami előremutatóra.

Király András
TECH