A Facebook szerint az teljesen oké, ha egy halott nő képét posztolják

bűnügy

Sikertelenül próbálkoztak a Facebooknál egy vasárnap gyilkosság áldozatául esett nő rokonai, a szájt

nem hajlandó eltávolítani a holttestéről feltöltött fotót,

mert az

szerintük nem sérti a felhasználási feltételeket.

Azokat a felhasználási feltételeket, amelyek alapján rendszeresen tiltanak le a Facebookról gyermeküket szoptató anyákról vagy meztelen nőket ábrázoló műalkotásokról képet posztolókat.

Forrás

Jennifer Streit-Spears holttestét vasárnap reggel találták meg a rendőrök, akiket a szomszédok rendzavarás miatt riasztottak. A lakásnál egy késszúrásoktól sebesült 45 éves férfit is találtak. Az ő sérüléseiről később kiderült, hogy magának okozta, így ő lett a gyanúsított. A férfit korábban egy 14 évesnél fiatalabb gyerek szexuális zaklatása miatt már elítélték, most előzetesben van, az óvadékát hatszázezer dollárban állapították meg.

A halálos áldozatról már a bűncselekmény elkövetésekor felkerült egy kép a Facebookra, azon a holtteste mellett a feltételezett gyilkos is látható.

Streit-Spear anonimitást kérő nővére azt mondta, hogy többször is kérte a Facebooktól a kép törlését, de azt a választ kapta, hogy blokkolja nővére profilját, és akkor nem kap majd ilyen képeket. (Via The Daily Dot. A címlapképen Streit-Spears és gyilkosa látható.)