Jelentős korlátozásokra és hosszabb eljutási időkre kell számítani hétfőn a vasúti közlekedésben.
Az éles tárgy a beszállókapuk közelében lévő üzletből tűnt el.
Lázár János lecserélte a MÁV vezetését. Az új menedzsmenttől többek között azt várja, hogy új megoldásokkal kezeljék a nyári hőhullámot, mert ötvenéves járművekkel nem tudnak nekivágni a 40 foknak.
Csak a járatok 36,38 százaléka volt pontos.
További járatok miatt is zajlik a fogyasztóvédelmi vizsgálat, az egyik fapados nem működik együtt a hatósággal.
A Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatai szerint a késések kétharmadáért a légitársaságok a felelősek.
A Szabolcsi Tekergő célba se ért, a Vízipók el sem indult, a Püspökladányról induló személyvonat Nyíregyházáról, a hódmezővásárhelyi Szentesről indult.
Miközben a kormány az elmúlt években sorra vonta vissza a járműbeszerzéseket.
Érdekes megoldás.
A július 5. és 15. között több mint 35 ezer járat indult el, ennek 30 százaléka késett.
Azt a táppénz-kiegészítést, amit még a járvány alatt ígért a kormány.
65 utas várta ki a végét.
Szeptemberig ne számítsunk jobbra.
A miniszterelnök szerint tűrhetetlen, ami a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történik.
Olvasónk szerdán indult volna haza, de még csütörtök este is a reptéren ült, a Budapestre indulásuk időpontja pedig már négyszer módosult.