Két év után először lépett nyilvánosság elé a zaklatással vádolt színész.
A vádlója nem akart vallomást tenni.
Akár öt év börtönt is kaphat szexuális bántalmazás miatt.
Azt mondja, nem fogja megfizetni annak árát, amit nem követett el. Felteszi a kérdést, hogy bizonyíték nélkül is elhiszik-e az emberek a vádakat, ítélkeznek-e felette tények hiányában.
Nem siratja meg az özvegye.
A néhány észak-amerikai moziban, ahol a hétvégén bemutatták, a Billionaire Boys Club című életrajzi drámára az első napon csak 126 dollárért vettek jegyet.
Kevin Spacey nélkül.
Idén tavasszal három újabb áldozat jelentkezett.
A Billionaire Boys Clubot még 2015-ben forgatták, jóval azelőtt, hogy a színészt többen is nyilvánosan megvádolták szexuális zaklatással.
Spoiler: Kevin Spacey nincs benne.
Két hét múlva folytatódhat a zaklatási ügyek miatt felfüggesztett forgatás.
A londoni Old Vic bocsánatot kért az áldozatoktól.
Az épp elkészült alkotást újraforgatja a Sony egy másik főszereplővel. Spacey zaklatási ügye tette be náluk a kaput.
A tavaly nyári esetet szégyellte a fiú, de most feljelentést tett.
Az sem biztos, hogy befejezik egyáltalán a House of Cards-ot.