kikötő

Elkezdték építeni a balatonföldvári kikötőt

Hiába vonta vissza tavaly ősszel a bíróság az építési engedélyt.

Csurgó Dénes
balaton

Mégis megépülhet a balatonföldvári kikötő a strand területén

Pedig az építési engedélyt a bíróság szeptemberben hatályon kívül helyezte.

Fődi Kitti
belföld

Kis kikötő, nagy felelősséggel

A moldovai Giurgiulesti alig fél kilométer hosszú, de ez az ország egyetlen tengeri kijárata, és itt kerüli meg az ukrán fekete-tengeri kikötők blokádját a háború dúlta országból származó gabona.

444.hu
háború

Vita tört ki a német kormányban, hogy bevásárolhatja-e magát egy kínai óriáscég a hamburgi kikötőbe

Ha európaiak nem juthatnak tulajdonrészhez kínai kikötőkben, egy kínai cégnek miért járna ez Németországban?

Miklósi Gábor
gazdaságpolitika

Nyolcnapos sztrájkba kezdtek a dokkmunkások Anglia legnagyobb konténerkikötőjében

Lehetnek fennakadások, mert sok cégnek ide érkezik az áruja nagy része.

Kiss Imola
külföld

Két újabb gabonát szállító hajó hagyta el Ukrajnát

Ezzel együtt már a 27.

Fődi Kitti
háború

Összedőlt a 2020-as bejrúti robbanásban megsérült gabonatározók egy része

Nemrég tűz ütött ki a romok között, az izzást éjszaka a közeli lakónegyedekben is látni lehetett, de a tűzoltók nem tudták eloltani a lángokat.

Herczeg Márk
baleset

Lavrov személyesen győzködi az afrikai országokat, nem az oroszok hibája, hogy nincs elég gabona

Oroszország és Ukrajna pénteken kötött egyezséget a szállításokról, szombaton mégis rakéták hulltak Odesszára.

Szurovecz Illés
háború

Zelenszkij barbárságnak nevezte, hogy az oroszok bombázták Odesszát a megállapodás után

Az oroszok szerint semmi közük a rakétához.

Fődi Kitti
háború

Három cirkálórakéta eltalálta Mikolajiv városát

Odeszánál pedig két orosz rakétát lőttek le.

Kiss Imola
háború

Csányi Sándor üzlettársa vette meg az államtól a Tihanyi Yacht Clubot és kikötőjét

Nagy György cége 1,63 millárd forintot fizetett a nemzeti vagyonkezelőnek.

Rényi Pál Dániel
üzlet

Olaszország lezárja kikötőit az orosz hajók előtt

Az április 8-i EU-s szankciócsomag értelmében.

Szász Zsófi
háború

Egy brit cég szankciókat sértett azzal, hogy beengedték Abramovics szuperjachtját egy török kikötőjükbe

A törvények értelmében ugyanis nem fogadhatnának el pénzt szankcionált személyekhez tartozó hajóktól.

Kiss Imola
külföld

Letartóztattak és kitoloncoltak két német klímaaktivistát Ausztráliából

Egy kikötő oszlopához kötözték magukat, ezzel akadályozva a hajóforgalmat.

Fődi Kitti
külföld

Nem engedi a bíróság, hogy elbontsák a balatonföldvári büfésort

Az ítélet szerint az önkormányzat szabálytalanul próbálta kisajátítani a területet a kikötő fejlesztésére hivatkozva.

Szurovecz Illés
balaton