Sőt, Kim Dzsongun azt is bejelentette, hogy Észak-Koreában készül olyan felszereltségű hadihajó készül, amelyhez hasonló sehol a világon nem létezik.
Az észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong szerint az Egyesült Államok újabb „alattomos kísérletet” tesz Phenjan megítélésének rontására.
Még mindig jobb, mint a szarral töltött lufik!
A rakétába a rezsim szerint AI-t is építettek.
Phenjan annak ellenére folytatja a kilövéseket, hogy Donald Trump amerikai elnök a diplomáciai kapcsolatok felélesztése érdekében jelentős gesztusokat tett Kim Dzsongunnak.
Telefonos jegyzetek utalnak arra, hogy Jun Szogjol és két katonai vezető tavaly októberben egyeztetett arról, hogy „instabil helyzetet” kell előidézni Észak- és Dél-Korea között. A Phenjan légterét megsértő drónok is a terv részei voltak, de Kim Dzsongun nyaralói és a rezsim fontos kirakatvárosai is szerepelhettek a célpontok között.
Önvédelemre kell.
Szerinte ezután Észak-Korea még provokatívabb módon mutatja majd ki az erejét.
A dél-koreai elnök azt mondta, hogy országa hajlandó lenne gazdasági segítséget nyújtani Észak-Koreának, ha az leszereli atomfegyvereit.
Az észak-koreai diktátor állapotáról húga számolt be, aki Dél-Koreát hibáztatta a járványért.
Pedig az Egyesült Államok egyelőre csak "világos jelzést vár" Észak-Koreaától arra, hogy mit akar.
Rég látták, burjánzottak is a pletykák a megrendült egészségéről. Most egy közelgő tájfunra figyelmeztetett, és arra a koronavírusjárványra, amelyben a hivatalos adatok szerint eddig senki se fertőződött meg.
Egy videókonferencián bukkant fel újra az észak-koreai diktátor, itt jelentette be, hogy egyelőre jegelik a Dél-Korea elleni terveket.
A határmenti városban működő hivatal a két Korea közötti kommunikáció kulcshelyszíne volt. Eddig.
Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong riadóztatta a hadsereget.