Több rakétát lőtt ki Észak-Korea szerdán a Japán-tenger felé – jelentette be a dél-koreai hadsereg.
Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt, köztük hiperszonikus rakétát is. Az észak-koreai hírügynökség szerdán arról írt, hogy Kim Dzsongun bejelentette, Észak-Koreában készül egy olyan felszereltségű hadihajó, amelyhez hasonló még sehol a világon nem létezik. Kim a hét elején ellátogatott abba az üzembe, ahol a hajót építik, és közölte: olyan „ellenséges folyamatok” zajlanak a világban, amelyek arra kényszerítik Phenjant, hogy fejlettebb és hatékonyabb fegyverzettel rendelkezzen a tengeren is. Kim korábban azt mondta, hogy 10 ezer tonnás hadihajók építését tervezik, és terveik szerint azokat atomfegyverrel is felszerelik.
Néhány órával a rakétázás egyébként előtt Kim Jodzsong, a diktátor húga paprikás hangulatban utasította el, hogy országának köze lenne a Binance-ről ellopott 6,3 milliárd dollárhoz. (MTI)