Joe Biden szerint a hírszerzés eddigi információi alapján nem lehet megállapítani, hogy állatról terjedt-e emberre a koronavírus, vagy pedig egy laborban történt véletlen fertőzés indította be a világjárványt. Az amerikai elnök ezért további jelentéseket kért.
És a Huawei-t is kitiltották az ország telekommunikációs infrastruktúrájából.
Az egyik kínai tartományban szigorú szankciókkal sújthatnak mindenkit, akinek köze van a bitcoinok termeléséhez. Valószínűleg országszerte hasonló lépések jönnek, és egyelőre nem tudni, milyen hatása lesz ennek a kriptovalutákra.
Fémpántokkal rögzítik a csuklójukat és a bokájukat egy speciális székhez, aztán megpróbálnak rájönni, mi jár a fejükben.
Azt kérte, döntsék el, laboratóriumból jött-e vagy állati eredetű.
A színész/pankrátor mandarin nyelven tette mindezt.
Az amerikai elnök járványügyi tanácsadója támogat minden vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogyan szabadult el a vírus Kínában.
„Sok ügy miatt tiltakozhattunk volna eddig is, most viszont az utcán a helyünk!” – írják.
Semmi sem utalt extrém időjárásra.
Az Európai Parlament azt várja Kínától, hogy előbb szüntessék meg az uniós politikusokkal szembeni szankciókat.
A szenátusnak még rá kell bólintania a nyíltan a Huawei ellen is hozott törvényjavaslatra.
Nem is Musk, hanem Kína vitt be igazán komoly csapást. 40 ezer dollár alatt az árfolyam, ez további automatikus eladási hullámot indíthat be.
Egyelőre senki sem érti, mi történt Sencsenben.
Kína nem szeretné, hogy Nepálból behurcolják a fertőzést.
A napelemek egyik legfontosabb alapanyagának, a polikristályos szilícium világtermelésének 45 százalékát az ujgurok lakta Hszincsiang tartományban állítják elő.