Igyekeznek biztonságban elterelni őket a lakott területről.
És egyébként is csak hátráltatja a két ország közötti együttműködést, ami már eddig is gyümölcsöző eredményeket hozott.
És a szárnyasruha-repülést is, miután májusban egy hosszútávfutó versenyen 21 ember halt meg.
Válaszcsapás az ujgur kényszermunka miatti bojkottra.
Még a pásztorok se nagyon láttak olyan pokoli homokviharokat, mint amilyenek idén tavasszal sújtották Mongóliát és Kína északi tartományait.
Hszie Si-kuang katolikus püspök 28 évet töltött kínai börtönökben a hite miatt, de a Fidesz kommunikációs igazgatója ezt egy 7000 km-re lévő ország belügyének tartja.
Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely bemutatták a kínai kommunista rezsim áldozataira emlékező utcaneveket a Nagyvásártelepen.
A 15 elefánt nagy utat járt be, és egyelőre még nem tudni, hol lesz az út vége.
A H10N3 törzs egy 41 éves férfit fertőzött meg.
A Republikon Intézet kutatása szerint az ellenzéki és a bizonytalan szavazók pedig egyöntetűen elutasítják az ötletet, hogy kínai hitelből épüljön kínai egyetem külföldi diákoknak a magyar diákváros helyére.
Megugrott a fertőzésszám, az új eseteket kivétel nélkül a Delta-variáns okozza.
Morrison és Ardern a hongkongi helyzet, az ujgurok üldözése és a Dél-kínai-tengeri kínai terjeszkedés miatt is aggodalmát fejezte ki.
A „magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként”.
Olyan tempóban öregszik a társadalom, ami már a Kommunista Pártnak is sok.
A negatív példa: egy magyar ember a saját pénzén épít Budapesten magánegyetemet, ahol sok magyar diák tanul. A pozitív példa: a magyar állam egy külföldi kommunista pártnak épít magánegyetemet, ahol kevés magyar diák tanul. Az előbbi egyetemet elüldözte, az utóbbinak tapsol a nemzeti kormány.