A kínai csorda 500 kilométernyi vándorlás közben szusszant egy nagyot.
Jens Stoltenberg úgy látja, ki kell állnunk a szabályokon alapuló világrend mellett.
„Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ” – írja a kormányfő, miután Magyarország újra megvétózta a kínai diktatúra elleni közös EU-s kiállást.
Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő reméli, hogy „Magyarországon az érintettek objektív, ésszerű és tudományos megközelítést alkalmaznak az emberek közötti normális cserekapcsolatok átpolitizálása és megbélyegzése helyett”.
A német külügyminiszter szerint mennie kell a vétónak, amivel mostanában a magyar kormány védi Kínát.
A jegybankelnök legújabb esszéjében emellett olyanokról ír, hogy "az ember-mesterséges ember, a valóság-virtuális világ vagy az új kettős világrendszer kialakulásának mélyén a 0-1 digitális kód kettőssége húzódik meg."
Hiába próbálja a kormány kétbalkezes, nemzetközileg komolyan vehetetlen bagázsnak beállítani a hazai ellenzéket, Peking igenis foglalkozik velük. A kínaiak agresszivitása és sértődékenysége pedig éppen a magyar kormánynak rossz a választási kampányban.
A kínai születésszabályozás miatt 2,6-4,5 millióval kevesebb ujgur születhet 20 éven belül Hszincsiang déli részén egy német kutatás szerint.
A követség weboldalán és a Facebookon is reagáltak a szombati demonstráción elhangzottakra.
Közölni szeretnék vele, hogy ha kormányváltás lesz, nem épül meg a Fudan Budapesten.
Az amerikai, német, francia és szingapúri felhasználók elől is blokkolták a keresőben a tankok előtt álló férfi ikonikus fotóját. Kínában minden nap így cenzúráznak.
Tovább vizsgálják a járvány eredetét.
Több német politikus is felháborodott. Ezúttal Kína hongkongi politikáját ítélte volna el az EU.
Köztük van a Huawei és a CNOOC is.
Peking idén keményen lecsap a 32 éve történt vérengzésre emlékezőkre.