„Örülök, hogy Trump hozzánk hasonlóan szuverenitáspárti” - mondta Szijjártó, amikor Grönland megszerzésének tervéről kérdeztük. Szerinte ezt majd a dánok kezelni fogják az amerikaiakkal. Mini-Dubaj ügyben azt mondta: „ha a főváros vezetése úgy gondolja, hogy Rákosrendező jól néz ki, ahogy kinéz, ha az úgy helyes, hogy ebek harmincadjára marad, akkor lelkük rajta”.
Belső-Erzsébetváros lakói lerohanták Niedermüller Péter polgármestert. Persze nem mind, csak néhány tucatnyian. Niedermüller sok mindenben egyetért velük, de hát meg van kötve a keze. Ráadásul nincsen semmiféle szolidaritás, nincsen közös teherviselés.
A Király utca forgalmát a környéken lezárták.
Több mint 160 kilométeren át.
Új műsorunk második adásában professzionális tippet is adunk az adásszünet legoptimálisabb fogyasztásához.
A balfácán a piros lámpánál perecelt egy óriásit.
Tán még sose láthattak ennyi sürgölődő takarítót a Király utca és a Kertész utca amúgy sokat látott lakói.
Az Oktogon és a Blaha Lujza tér között nem jár.
Alaposan dokumentált dílerfogás a Bulinegyed közepén.
A csattanó: a taxis elhúzott a 3 millió forintos hangszerrel.
A Király utcán és a Kecskeméti utcán is bicskanyitogató installációkat helyeztek el a budapesti parkolóművészek.
Végleg lehull vajon az átok az Elátkozott Üzlethelyiségről?
A ház ablakai két emelet magasságban betörtek, most a romok eltakarítása zajlik. Az útzárat feloldották.
A „Ki tud nagyobb hülyeséget írni a budapesti robbantásról?” verseny aktuális állása. A kínai állami tévé vezet.
Ketten megsérültek, a rendőrség lezárta a környező utcákat.