kiskereskedelmi forgalom

Még mindig a háború és az inflációs válság előtti szinten a magyar boltok forgalma

De az egész EU-ban szenvednek a kereskedők. Éven belül is látványos volt a visszaesés.

Haász János
gazdaság

Pocsék decembert zártak a boltok, elmaradt tavaly a karácsonyi nagybevásárlás

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom csúnyán visszaesett novemberhez képest, és az előző decemberit is csak alig haladta meg. A 2023-as hanyatlást nem sikerült ledolgozni tavaly.

Haász János
gazdaság

Bejött a black friday, március óta nem volt olyan jó hónapjuk a boltosoknak, mint novemberben

De a tavalyi visszaesést még így sem tudták ledolgozni.

Haász János
gazdaság

A szabolcsiak és a nógrádiak cáfolják Nagy Mártont, úgy költik a pénzt, mintha muszáj lenne

A nemzetgazdasági miniszter elégedetlen azzal, ahogy a lakosság fogyaszt – azaz nem fogyaszt –, nem jön be neki a középosztály és az alacsonyabb jövedelműek viselkedése. Utánajártunk, hogy hol miként költekeznek az emberek az idén.

Székely Sarolta
gazdaság

Júliusban sem voltak hajlandók költekezni a magyarok

Hónapról hónapra gyenge adatok érkeznek a kiskereskedelemből, a magyarok fogyasztása továbbra sem éri el a 2021-es szintet.

Székely Sarolta
gazdaság

Napi 53 milliárd forintot hagytunk a boltokban júniusban, de még ez is kevés

Ezzel az összeggel és adatokkal a kormány sem lehet elégedett. A háztartások ugyanis nem épp úgy viselkednek, ahogy azt várták volna.

Székely Sarolta
gazdaság

A tavalyi nagy visszaesés után egyelőre idén is csak stagnál a kiskereskedelmi forgalom

Nem kezdtük el költeni az év elején megemelt fizetéseket.

Haszán Zoltán
gazdaság

Az évezred legrosszabb éve volt a tavalyi a boltosoknak

A 7,9 százalékos visszaesésnél rosszabbat nem találtunk a KSH adatai között. Decemberben viszont már megindult a kilábalás.

Haász János
gazdaság

Multizni könnyebb, mint oligarcházni – avagy nagyon mellélőtt Orbán, amikor a boltokban kereste az „árspekulánsokat”

Az igaz, hogy a hat legnagyobb kiskereskedelmi lánc bevétele tavaly 20 százalékkal nőtt. De ez csak az inflációval megegyező szint, miközben a nyereségük 43 milliárd forinttal csökkent, és a tavalyelőtti felére esett. De megtaláltuk, hogy kik jártak valójában jól.

Haász János
gazdaság

Ekkora visszaesést rég láttunk: az első félévben 10 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Mind a hat hónapban jócskán elmaradt a boltok forgalma a tavalyitól. Júniusban is a benzinkutak, valamint a bútor- és műszaki boltok voltak a legnagyobb bajban.

Haász János
gazdaság

Nyolcadával esett vissza áprilisban a kiskereskedelmi forgalom

Nem jó hír ez a gazdaságnak, de az inflációt mérsékelheti.

Király András
gazdaság

Bezuhant a kiskereskedelmi forgalom, nem költ a magyar

Az első negyedévben Magyarországon 10 százalékkal csökkent, Romániában 5 százalékkal nőtt a forgalom a tavalyi év azonos időszakához mérten.

Botos Tamás
gazdaság

Az egész EU-ban Magyarországon zuhant be legjobban a kiskereskedelmi forgalom

Hála a magas inflációnak.

Herczeg Márk
gazdaság

Rég nem látott spórolásba kezdtünk

Novemberben csak az akkor még 480 forintos üzemanyagot árusító benzinkutak forgalma nőtt látványosan.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Jót tesz a vasárnapi nyitvatartás: júliusban is nőtt a kiskereskedelem forgalma

Semjén Zsolt azért továbbra sem adja fel, küzdeni fognak érte.

Botos Tamás
gazdaság