Így a Fidesz a Ráday utcai leégett kollégium újjáépítéséhez is biztosítaná az ingyenes területhasználatot, és ha már befizette a díjat, akkor azt vissza kell utalni.
Amúgy is van már egy akcióterve a kormánynak.
Lehet-e a reformátusoktól pénzt kérni egy építkezés körüli területhasználatért? Kocsis Máté szerint szívtelenség és mohóság, ezért törvénnyel tiltatja be.
Benyújtott egy javaslatot a Fidesz, amitől fellélegezhetnek a stadionépítők.
A Fidesz frakcióvezetője szerint jelentéktelen a független országgyűlési képviselő, mégis róla beszélt.
„Nagyon komoly indulatokat gerjeszt bennem egy-egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak a hozzászólása” – mondta a színész.
A kormánypárt arra nem reagált, hogy miért tűntek el az adattározók a kerületi lap szerkesztőségéből a választási vereség után.
Az ötletelésben a helyi választási iroda vezetője is részt vett, ami Pikó András szerint büntetőjogi felelősség kérdését is felvet.
Kocsis szerint a polgármester inkább kezdjen el dolgozni, ne próbálja elterelni a figyelmet.
Kiállnak Máté Gábor igazgató mellett és visszautasítják Kocsis Máté zaklatószínházazását.
A női kéziválogatott kizúgott a világbajnokságról, de vannak ennél fontosabb ügyei a szövetséget vezető Kocsis Máténak. Például, hogy rendbe tegye a fővárosi színházakat, amikhez az égvilágon semmi köze.
A fővárosi színházak vezetőit csak Kásler miniszter jóváhagyásával lehetne kinevezni. Karácsony ezt nem akarja hagyni.
A 200 négyzetméteres, révfülöpi házban úszómedence is van.
Kocsis Máté nem akar olyan világot, amiben gúny tárgyává válik egy olyan dal, ami minden jóérzésű magyar szívét megdobogtatja. Novák Katalin pedig arról szavalt a Fidelitas kongresszusán, hogy „mi nem szállunk bele a méhedbe, csak nem mondunk nemet az életre”.
A szocialista Kispesten azokra a cégekre osztották a vesztes szerepét a közbeszerzéseken, amelyek a fideszes Józsefvárosban nyertek, és fordítva.