költségvetés

Elfogyott az idei költségvetési tartalék

113 milliárdból 1,4 milliárd maradt a soron.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Az Állami Számvevőszék már vizsgálja a be nem nyújtott költségvetést

Botos Tamás
gazdaság

Varga Mihály akkora megszorítást jelentett be, amekkorát Bokros Lajos óta senki

1700 milliárd forinttal csökkentené a kormány az állami kiadásokat.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Csak az önkormányzati választások után foglalkozna az Országgyűlés a jövő évi költségvetéssel

Botos Tamás
gazdaság

Szétverjük a bankszektort, csak aztán nehogy baja legyen

Úgy tűnik, a magyar bankszektor - áldozatokkal bár, de - ki fogja bírni a devizahiteles-mentést. A gondok majd a következő években jönnek.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

851,4 milliárd az első héthavi hiány

Botos Tamás
gazdaság

Így szokik hozzá a magyar közigazgatás a költségvetési zárolásokhoz

A múltheti zárolással ez zsinórban a hatodik magyar költségvetés, amiben menet közben kell befagyasztani a forrásokat, hogy tartani lehessen a hiányt. A magyar közigazgatás meg is szokta ezt, a minisztériumok addig szórják a pénzt, amíg tudják.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Egyik oldalon megszorít, a másikon szórja a pénzt a kormány

Az utóbbi hetekben titkos célra kapott pénzt a Lázár vezette Miniszterelnökség, de támogattak egy fideszközeli alapítványt és a rendőrséget is. Na meg kifizették az Orbán-esküvőn eltűnt telefonok keresését.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Még van vissza 8 hónap és az idei hiánycél 97 százalékánál tart a kormány

Lehet, hogy ebből hamar megszorítás lesz.

Kerner Zsolt
gazdaság

Varga Mihály: Tartható lesz a 2014-es költségvetés

Herczeg Márk
gazdaság

Elfogadták a 2014-es költségvetést, íme a számok

Minden évben ez a legfontosabb törvény. A kormány szerint 2 százalékos reálbérnövekedés és 297 forintos euró lesz jövőre.

Magyari Péter
parlament

!!!!Matolcsy György kritizálta a kormányt!!!!

A Költségvetési Tanács tagjaként kötelező véleményezniük a költségvetés módosításait. Most annyira nem tetszik nekik, amit látnak.

Kerner Zsolt
gazdaság

L. Simon László 2 milliárdból állítana Trianon Múzeumot Budapesten

Herczeg Márk
Budapest

Matolcsy György jegybankja alaposan megvizsgálta a jövő évi költségvetés tervezetét

Haszán Zoltán
gazdaság

Mire megy el az összes pénzünk?

Érzékletes ábra készült arról, hogy Magyarország pénzét hogyan költjük el. A 2011-es és 1996-os költségvetések egyszerűen és látványosan.

Magyari Péter
gazdaság