kommunista

Bealudtak a kínai hivatalnokok, amikor meg akarták tanítani nekik, hogyan lehetnének motiváltabbak

Elrettentésül a pártvezetés nyilvános bocsánatkérésre kötelezte őket.

Czinkóczi Sándor
külföld

Sosem fogunk már olyan jól élni, mint Kádár alatt

Salgótarjánban lenne polgármester Thürmer Gyula, a kommunista párt álló vörös csillaga. 27 éve pártelnök, egyszer már lenullázódott, de megint új lendületet vesz.

Uj Péter
POLITIKA

Thürmer Gyula polgármesterjelölt egy salgótarjáni sörözőben kampányolt

Herczeg Márk
POLITIKA

Pozsgay Imre elszámoltatta volna saját magát

Még a rendszerváltáskor, de szerinte most már késő.

Herczeg Márk
politika

Orbán: Minden bokorból lőttek ránk

A világ legerősebb nagyhatalma és legsötétebb ideológiája vette össztűz alá Magyarországot.

Ács Dániel
POLITIKA

Hé, te! Igen, te! Pozsgay Imre szerint azt, hogy most ficánkolhatsz, azt részben neki köszönheted! :D

Sokat elárul az ún. rendszerváltásról, hogy egy volt MSZMP-s miniszter és KB-tag 2015-ben arról beszélhet, hogyan váltotta le a rendszert, és segített 20 évre rá megírni a Fidesznek az alkotmányt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Biszku Béla egyelőre megúszta a börtönt

A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú tárgyaláson hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasított.

Herczeg Márk
Történelem

Pozsgay Imre átveszi a Petőfi-emléklap a helytállásért elismerést Schmidt Máriától

A képhez Schmidt Mária három gondolatát szeretném ajánlani.

erdelyip
POLITIKA

Elhalasztották Biszku Béla tárgyalását

A 93 éves kommunista vezető és ügyvédje szerint politikai hecckampány zajlik a népköztársaság belügyminisztere ellen.

Botos Tamás
POLITIKA

Az egyébként hogy tetszik,

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Semjén ♥ államosítás

A KDNP-elnök és miniszterelnök-helyettes szerint az ellátási biztonság növelésének záloga az áram- és gázszolgáltató szektor teljes államosítása lesz.

Herczeg Márk
világvége

A III/II-es államtitkárnak eszébe sem jut a lemondás

Tasnádi Lászlónak egy volt ÁVH-s ügynök jelentett Nagy Imre újratemetésekor, most rendészeti államtitkár lett. Az ellentmondásról kérdeztük, és arról, mi volt az állambiztonság szerepe.

plankog
videó

Hanem.

Kerner Zsolt
POLITIKA

Alekosz újra kotyvaszt

Herczeg Márk
gasztronómia

Bencsik András azt állítja, hogy nem volt kommunista

Az oroszok mellet Békemenetet szervező Bencsik az őt ért vádakra azt is hangsúlyozta: 1990 óta jobboldali újságíró.

Herczeg Márk
POLITIKA