Semjén ♥ államosítás

világvége

A KDNP egyértelműen kiáll amellett, hogy a kormány visszaállamosítson mindent, ami közműszolgáltatással kapcsolatos, mert csak így garantálható az emberek ellátási biztonsága

– erről beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP pártelnöke a mai csákvári lakossági fórumán.

Egy államosítást népszerűsítő felirat 1948-ból

Semjén egy helyi étteremben 250 ember előtt mondta el, hogy

a rezsicsökkentés „tisztán gazdasági terméknek indult és nem politikainak”.

A rezsicsökkentés indokának nevezte, hogy a gazdasági válság és a 2010-es kormányváltás után a magyar középosztály elkezdett megtakarítani, de nem vásárolt. Mint azt a szakember elmondta: a belső fogyasztás serkentésének egyik eszköze lett a közműcégek extraprofitjának elvétele, majd az árak radikális csökkentése, amely „pénzt hagyott a zsebekben”.

Az ellátási biztonság növelésének záloga szerinte az áram- és gázszolgáltató szektor teljes államosítása lesz,

aminek első lépéseként visszavásárolta az állam az E.ON-tól a gáztárolót.

Semjén Zsolt idén is belovagolt az erdélyi Kézdivásárhelyre (Fotó: Baranyi Ildikó/MTI)

Ma már nem csak külföldi cégek döntik el, lesz-e fűtés télen, és ma már nem ők döntik el, mennyit fizessünk érte – mondta Semjén, de arról az MTI tudósítása alapján úgy tűnik, nem beszélt, hogy azok a nem külföldiek az oroszok.