Az oldskool propaganda eszköze 7 millió helyi lakos életébe tér vissza.
Moldova nemcsakhogy magának való, kifejezetten nehéz ember volt, de mintha első novelláinak hőseit akarta volna megeleveníteni: magányos hősként küzdött, csak a maga igazságát kereste, akkor is, ha nem is volt igaza, és más nem érdekelte, nem kötött kompromisszumot.
Öt és fél millió forintnyi jüant kaphat az, aki rendesen besározza a honfitársát.
A bukott elnök Arizonában bejelentette, hogy 2024-ben visszaveszik az országot.
Fehéroroszország szélsőséges szervezetnek nyilvánította az amerikai médiumot.
Kim Jongdzsu 101 éves volt.
„Magyarországnak ilyen... mezőgazdasági minisztere még soha nem volt” – írja a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a Nagy István vádjaira reagáló hosszú közleményében.
A házelnök azt mondta, „emberhez méltó körülményeket csak a magyar választópolgárok többségének akaratán alapuló, sem népi, sem liberális jelzővel le nem minősített demokrácia és jogállam képes teremteni”.
Miután erről felkerült egy videó, a Facebook blokkolta a #saltbae hashtaget, és miután ez kiderült, feloldották a blokkolást.
„Kár sunnyogni, elhallgatni, félremagyarázni, meghamisítani a magyar történelmet” – írja a Pesti Srácok lapigazgatója, Dózsa László pártfogója, az 56-os forradalmat a keményvonalas kommunisták által kitervelt és kiprovokált eseménynek tartó rendező.
A gyanú szerint Michal N. kommunista forradalomra és a kommunista állam építésére buzdított.
A fideszes parlamenti képviselő szerint vállalni kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák felmutatásával, mint a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenessége.
70 ezer néző, 3 ezer fős kórus és harci gépek előtt mondott szigorú beszédet a Kínai Kommunista Párt 100. születésnapján.
Az anyagok a szövetségi levéltárába kerülnek át. Még mindig nagy az érdeklődés, hetente 4500-an kérik ki az aktákat.
A fideszes képviselő szerint a DK alapokmánya viszont a Kommunista kiáltvány.