Drága a cellulóz, a szállítmányozás, és egyre nagyobb az igény a papírra. Ebből karácsonyig még gondok lehetnek.
„Ha a mostani egyedi hatósági döntésből általános gyakorlat válik, az alapjaiban rengetheti meg a teljes magyar könyvkereskedelmet” – közölték.
Blake Bailey könyve az idei év egyik legjobban várt megjelenése volt az amerikai piacon, de a New York Times múlt héten megírta, hogy többen is erőszakkal vádolták meg a férfit.
És így a német Bertelsmann lehet a legnagyobb könyvpiaci szereplő az USA-ban. Kérdés, hogy a Biden-kormány mit szól majd a kétmilliárd dolláros üzlet ötletéhez.
A Penguin Random House sok munkatársa nem tudja feldolgozni, hogy pont ők publikálják a szélsőjobbosok ikonjának munkáját.
A magyar felnőttek 12 százaléka olvas heti szinten, ugyanakkor a kétharmaduk vesz legalább egy könyvet évente a Tárki kutatása szerint.
Segítségeddel már decemberben elérhető lesz az ünnepi album: 320 oldalon 70 magyar arc, 70 magyar vonatkozású történet a modern Izrael állam történetéből.
James Comey nagyot szakított azzal, hogy az oroszügyi nyomozás miatt kirúgta az elnök.
Az Alexandra könyvesbolthálózat nem nagyon tud fizetni.
J.K. Rowling Twitteren tett ki két levelet, amit évekkel ezelőtt kapott a könyvkiadóktól, amikor náluk házalt ötleteivel.
Az Alexandra könyváruházlánc hónapok óta senkinek sem fizet, a kiadók kivéreznek, nem lesz többet magyar nyelven könyv.