Intézkedési tervet vezettek be a kórházi fertőzések megelőzésére. Lesz elég fertőtlenítő, sőt, még oktatni is fogják a higiéniát, ahogy a kialakult fertőzések megfelelő kezelését is.
És ami még ennél is durvább, hogy a jelek szerint az orvosok egy része tudott is erről, legalábbis ha ismerőst, rokont műtöttek, akkor külön vettek fertőtlenítőszert.
A hagyományos, háromlépéses kézmosás ugyan gyors, de közel sem annyira hatékony, mint a WHO által ajánlott hatlépéses módszer.
Dr. Dánielisz Ágnes, az ÁNTSZ járványügyi szakértője nagyon helyesen kijavította a sajtót, hogy nem szabad keverni a húsevő baktériumot az MRSA-val. Aztán mondaton belül összekeverte őket.
Először azt mondták, hogy ezek a számok mindenki számára érthető módon hozzáférhetőek. Mikor a TASZ kikérte őket, akkor már nekik is 30 nap kellett, hogy összeszedjék.
A szekszárdi orvosok szerint a pécsiek a nem mosnak rendesen kezet két beteg között, így a fertőzések szabadon terjedhetnek.
Lakatos Norbi még több kórházat szeretne ingyen kifesteni, mert végre úgy érzi, hogy fontos, amit csinál.
Mert szerinte ez a probléma nem csak Magyarországon létezik.
Az anyát aztán még külön meg kellett műteni, hogy legalább a méhét meg tudják menteni.
Ehhez mondjuk kéne elég kézfertőtlenítő, és az sem ártana, ha az orvosok tudnák, hogy mire adják az antibiotikumot.
A hivatal szerint nem igaz, hogy ne lennének nyilvánosak a kórházi fertőzésekről szóló adatok, majd tulajdonképpen elismerik, hogy nem nyilvánosak az adatok.
A decemberben a hálapénz ellen nyílt levélben tiltakozó orvosok azonnali beavatkozást követelnek, mert szerintük többen halnak meg egy évben kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetekben.