Legalábbis ez a terv.
Havonta több mint 100 millió forint mehet el a fizetésükre
Ne hagyjuk, hogy azok nevessenek a végén, akik támadják az erős és büszke európai országot védő kerítést védők védőit!
A jelentésben Parragh László szakképzésről vallott elvei köszönnek vissza.
Július elején indítja a társadalmi párbeszédet a kormány.
A kormány 137 milliárdot letett már az asztalra, de ez nem elég.
És azt tudtad, hogy Magyarország büszke és erős európai ország?
Ennyit adóztak a kormány tagjai.
Fotópályázat indul.
Az igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatalban készült anyag szerint 100 új bírót hoznának be a rendszerbe.
Közzétették az új francia kormány névsorát.
A frakcióvezető szerint egyes országrészekbe későn mentek ki a konzultációs ívek.
De lehet, hogy lesz egy flotta, amit az előbb felsorolt kör használhat.
A miniszter szerint jól működik a demokrácia Magyarországon: az utcákon és levélben is elmondhatják a szavazók a véleményüket.
Júniusban előrehozott választások lesznek.