kormány

Döntött a kormány, kiutalják az elmaradt állami támogatásokat a patikáknak

A jövő hétig megérkezik az elmaradt összeg a gyógyszertárakhoz.

Molnár Kristóf
Egészségügy

Rétvári Bence szerint Magyar Péter visszaélt EP-képviselői hatalmával a miskolci gyermekotthonban

Magyar pedig a történtek miatt azonnali válaszokat vár „az orbáni gyermekvédelem vezetőjétől”.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Azoknak, akiknek van szemük, teljesen világos volt, hogy Vitézy Dávid a Fidesz jelöltje”

Karácsony számára világos volt, hogy Vitézy félrevezeti a választókat, ettől függetlenül van egy közgyűlési helyzet. A főpolgármester a 444-nek arról is beszélt, hogy ő nem egyeztetett a Fidesszel, azt pedig nem tudja, milyen bolygón él, aki szerint mosolygóssá vált a főváros és a kormány viszonya.

Windisch Judit
POLITIKA

Ki a legalkalmasabb miniszterelnök? Orbán? Magyar? – ezt kérdezi most egy kormányközelinek tartott kutatóintézet

A telefonos felmérésben többször is rákérdeznek az „erőfölényükkel visszaélő kereskedőcégekre”.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Jelentős könnyítéseket tervez a kormány a CSOK Plusznál és a Babavárónál

Újabb könnyítést kapnak azok, akiknél nem születik meg időre az első gyerek, a CSOK Pluszosok pedig hamarabb elköltözhetnek büntetés nélkül.

Windisch Judit
belföld

Nincs a Libertynek pénze kifizetni a Dunaferr dolgozóit, a kormány viszont fizetésre szólított fel

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a cég nem tesz eleget a törvényi kötelezettségének.

Fődi Kitti
gazdaság

Inflációkövető adót vezetne be a kormány

Az autósoknak fog fájni ez a legjobban, de a szeszes ital és a dohánytermékek adója is nőni fog.

Fődi Kitti
belföld

Lázár János 4,5 milliós négyzetméteráron szerzett lakást az államnak, volt, akinek ez már sok volt a kormányülésen

Az állam 450 millió forintért vásárolt meg egy 96 négyzetméteres lakást a pesti Kossuth tér szomszédságában található Vértanúk terén.

Jelinek Anna
belföld

Újabb nekifutásra próbálja teljesíteni Brüsszel elvárásait a kormány az egyetemi alapítványokkal kapcsolatban

Több engedményt tesz a kormány, de az első lépést az Uniótól várják.

Windisch Judit
belföld

Szigorít a kormány a vendégmunkások foglalkoztatásán

Nem foglalkoztathat külföldit az a cég, amelyik korábban alaptalan indokokkal tagadta meg a magyarok alkalmazását.

Molnár Kristóf
munka

Jövő májusig hosszabbítaná meg a háborús vészhelyzetet a kormány

Ragaszkodnak a rendkívüli jogrendhez.

Benics Márk
POLITIKA

Kétnapos kihelyezett kormányülést tartanak a geszti Tisza-kastélyban

Van mit megbeszélni.

Benics Márk
POLITIKA

Jövőre adómentesen lehet elkölteni lakáscélokra az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást

Kiderült néhány részlet.

Windisch Judit
gazdaság

Kovács Zoltán: A felrobbantott csipogók sosem jártak Magyarországon

„Magyarország vonatkozásában az ügy nemzetbiztonsági kockázatot nem jelent” – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Magyarországon vállalkozási szabadság van” – reagálta a kormány a felrobbant csipogók ügyére

„Az említett cég a magyar kormánytól semmilyen megbízást nem kapott semmire, és a kormánytól nem kért engedélyt semmire. A cég magánvállalkozásként működik” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Herczeg Márk
POLITIKA