Kovács Zoltán nem hiszi el, hogy elhagynák az országot csak azért, mert a kormány szívózik velük.
Az mindig jó, ha az ember nyitott a furcsa dolgokra.
A kormányszóvivő elárulta a kormány álláspontját.
Arról írtak, ideje, hogy az EU valódi szankciókat is fontolóra vegyen. A kormányszóvivő szerint a lap az uniós intézmények kinyújtott karjaként működik.
„Ellentétben az önök narratívájával, a demokrácia jól van, köszönjük” – írja a kormányszóvivő.
Mészáros Lőrinc gyarapodása nem érdekli, Polt Péter főügyész lányának munkahelyével pedig minden rendben.
Igaz, a FH honlapján a támogatók között nem találni Soros nyomát. Ellenzékben a Fidesz még szívesen hivatkozott a Freedom House jelentéseire.
Elegáns.
Egy a baj: a korrupcióellenes szervezet már 2008-ban is szólt. Egyébként tényleg érdekes, hogy most még annál is rosszabb a helyzet. Vajon miért? :-)
Totális háború indult a józan ész ellen: simán lehet még Németh Szilárdot is überelni.
A kormányszóvivő szerint be kell tartani a szabályokat.
A kormányszóvivő szerint Magyarország a szolidaritás részének tekinti ezt az összeget.
Az államtitkár csak arról nem beszélt, hogy milyen módon, milyen biztonsági kísérettel viszik házhoz a kormányhivatalok dolgozói a nyugdíjasok karácsonyi ajándékát.
Jövő júniusig kötötték a szerződést.
Kovács Zoltánnak nagyon gyorsan kellett mondania valamit. Arra azért emlékezett, hogy a himnuszról meg a fütyülésről kell beszélni, bármi is a kérdés.