Alekszej Navalníjt, a korrpucióellenes tüntetések főszervezőjét már a moszkvai megmozdulás elején bevitték. Az utóbbi öt év legnagyobb kormányellenes demonstrációi Oroszországban.
Lettországi és moldáviai nyomozásokon keresztül jutottak és vizsgáltak át több mint 70 ezer banki tranzakciót.
Lázár János helyettese továbbra is kitart amellett, hogy a korrupciós vádak jelentős többsége mögött nincs igazi korrupció. Tiborcz István és Mészáros Lőrinc meggazdagodásán sincs mit nézni, és Rogán Antal sem a közvagyont lopja a szemünk előtt.
A volt miniszterelnököt kedden hallgatta meg a gazdasági bizottság.
Pak Kunhje a leváltása óta nem élvez mentességet, letartóztathatják és vádat emelhetnek ellene korrupció miatt.
Pak Gun Hje így bíróság elé kerülhet, az országnak pedig májusig új elnököt kell választania.
A magyar pályázat ezt már szerencsére nem érhette meg.
Az államtitkár az ELTE-n vitatkozott a korrupcióról, ami szerinte nem is olyan nagy probléma, csak az ellenzék meg a média fújja fel. Sőt, kiderült az is, hogy a TAO-pénz ugyanolyan, mint az SZJA 1 százaléka.
A cégcsoportot édesapja betegsége óta ténylegesen vezető Jay Y. Lee korrupció gyanújával vették őrizetbe.
A szabálytalanságokon ért cégek akár öt évre elvághatják magukat az állami forrásoktól.
A Gyurcsány-éra szelleme egyszerűen nem hagyja nyugodni a politikailag független magyar igazságszolgáltatást.
A testvérét pedig pénzbüntetésre ítélték.
Alig két hónap alatt 177 millió dollárnyi közpénz került elő.
Magyarországon nehéz hivatalból nem lopni – állítja Szilárd, aki a helyitől az országos politikáig sokat látott az elmúlt években. Most elmondja, hogy milyen a magyar politikusok világa belülről.
Bejárta a helyi sajtót, hogy a Saul fia színésze egy nemzetközi díjátadón állt ki a korrupcióellenes tüntetések mellett.