Beázó iskola és nem kezelt konfliktus az Integritás Hatóság első két lezárt ügye.
A régi mágnások három évtized után végre eltűnhetnek a színről, és nem sokan sajnálják őket. De a kérdés ma már inkább az, hogy kik kerülnek a helyükre, és az is, hogy nem nyeri-e túl magát az állam, amely az oligarchavagyonokért folytatott hajsza során a legkevésbé sem válogat az eszközökben.
Bíró Ferenc az újságíróknak azt mondta, nem adja ki közpénzes szerződéseit, mert „azok nem tartoznak harmadik félre”.
Segítséget kérhettek az egykori minisztertől.
Korrupció gyanúja miatt.
Már korábban menesztették, de Ivan Gesev nem volt hajlandó lemondani.
Az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja szerint Örményország, Magyarország, Románia és Ukrajna már nem teljesíti kielégítően a legutóbbi ajánlásokat.
Az egyik legnagyobb profit éppen Schadl György feleségének cégéhez fűződik.
Boldog Istvánnak a vádlottak padján kellett megünnepelnie Orbán Viktor szülinapját.
Azt, hogy ki tölti be a soros elnöki pozíciót, valóban egy egyhangúan elfogadott határozatban döntötték el tavaly ősszel, de azóta tovább romlott a jogállamiság és az alapvető jogok helyzete.
A rekordszinten lefaragott szociális ellátások, az ársapkák és az indokolatlan piaci előnyt kínáló, személyre szabott jogszabályok is téma volt.
Legalábbis „tájékoztatást” nyújtott az Európai Parlament delegációjának.
Maffiamódszerek, fenyegetés, megfigyelés: három napig vizsgálódott Budapesten az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága, és lesújtó képpel szembesült.
Reszkető Petra, a Budapest Intézet egyik vezetője nem látta biztosítottnak, hogy érdemi munkát lehet végezni.
A bíróság szerint az ügyész egyébként jól végezte a munkáját, csak egyszer hibázott.