Szerb lobbi győzött, egyelőre. Magyarország állítólag tartózkodást ígért, de végül támogatta a tagfelvételt.
Az ellenzék nem örül a Szerbiával kötött megállapodás miatt.
Ezt nevezem obstrukciónak.
Konstruktív ellenzékiség.
A VS-en meséli el egy névtelen kormányzati tisztviselő, hogy szerinte hogy fognak menni a dolgok szeptember 15. után.
Megnyitották az első befogadóállomást, ahol csak nyugat-balkáni menedékkérőket helyeznek el. A bajor kormány minisztere szerint az uniós menekültügyi rendszer „nem működik”, „Magyarország éppen ezt mutatja be”.
Koszovó és Szerbia vezetői megállapodtak és kezet is ráztak.
Korom Ferenc dandártábornok parancsnokhelyettesként irányítja az októberben kezdődő koszovói küldetést.
Közben idén négy hónap alatt 1,1 milliárdot költött Magyarország a menekültekre, de a róluk szóló nemzeti konzultáció 300 millióval többe került.
200 ezer ember maradt víz nélkül, öt embert letartóztattak.
Németországból hazafelé tartottak.