A tavalyi krumplizásért még csak fele ennyit kapott.
„Elvtársazni már lehet a fideszes képviselőket, ficsúrnak nevezni azonban nem!” – kommentálta a történteket a Jobbik elnöke.
Közben olyan fontos kérdésekről szavaznak, mint a közvagyon alapítványokba szervezése.
Leoltásellenesezték, és ez már sok volt neki.
A Deutsche Welle riportot készített a budai Várról, ebből közéleti botrány lett. Ungváry Krisztián történészt bocsánatkérésre szólította föl a közmédia. Ungváry viszont a közmédiát szólítja föl bocsánatkérésre.
Ülésezik a Parlament.
A Párbeszéd képviselője szerint „az Országgyűlés önjelölt házmestere, Kövér László most sem hazudtolta meg önmagát”.
Kiderült, hogy parlamenti munka nem olyan szektor, amit érzékenyen érint a járvány okozta válság.
Önbevallásos alapon kell feltárniuk a neccesebb ügyeiket.
Nemzetközi óriáscégek gendert terjesztenek, kiirtják az identitást, ilyenek.
A házelnök szerint óriási erők fognak megmozdulni Brüsszelből és Amerikából, hogy illegitim módon befolyásolják a magyar választásokat.
Kövér László azért veszi el 2 havi fizetését, mert a Jobbik elnöke október 19-én az ülésen megpróbált egy zsák krumplit átadni Orbán Viktornak.
A házelnök úgy tudja, a mostani intézkedéseket tartatná be a kormány.
A házelnök szerint „a semmi által homogenizált baloldali, libsi, komcsi neomarxista moslékkoalíció” egyfajta „morális terrort” kíván alkalmazni Európában.
A kiszabott pénzbüntetésnek csak a 0,56 százaléka sújtotta a fideszes politikusokat.