A Kőbányai úton áll a víz.
Az esetről a rendőrség videót is közölt, a sofőrt 5 hónapra eltiltották a járművezetéstől.
Egy járókelő pedig lefotózta.
Barcelonában már korlátozták a használukat, és erre készülnek Berlinben is.
Diane Abbott megbánta.
A betört ablakokon kartonlapok, a szélvédő behorpadva, a kocsi hátulja eltűnt, de a sofőrt ez nem zavarta, a déli határ felé vette az irányt.
Így akarják javítani az egészségügyi mutatókat és csökkenti a dugókat.
Minek számít a gördeszka egyáltalán? A gyaloglás különös mutációja vagy inkább jármű?
Havazik, ergo csúsznak az utak. Ha pedig csúsznak az utak, ütköznek, borulnak az autók.
A kocsim elég nyomatékos - mondta a sofőr és elhúzta a buszt az útból.
Lassú a haladás az autópályákon, országutakon, a határátkelőknél egyre nagyobb a sor. Ráadásul helyenként ónos esőre is lehet számítani.
Mit csináltak az emberek, mielőtt kitalálták volna az internetet? Természetesen ugyanazt, csak papíron és lassabban.
December 22. és január 1. között a 3-as metró egész nap jár Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között.
Ezeknek a terveit rendelte meg a kormány.