A friss Reuters Digital News Report szerint az emberek az egész világon kevesebb hírt fogyasztanak, mint tavaly. Már a magyarok körében is többen jutnak hozzá a hírekhez a közösségi médiából, mint a tévéből.
Beszámolója alapján akár reklámmentes is lehetne a közmédia, de persze akkor Mészáros Lőrinc cége nem nyerhetne milliárdos közbeszerzéseket.
Az énekesnő a közmédia műsorában elmondta, saját tapasztalatból is úgy látja, hogy keresztényüldözés zajlik.
Bejelentette visszavonulását Dobos Menyhért, az állami médiaszolgáltató vezetője, aki hét éven keresztül segítette a háttérből a közmédia politikai megszállását.
Szerinte aki adja a pénzt, az rendeli a zenét.
A kormánypárti újságíró megvédte a közszolgálati médiára tett kritikus megjegyzéseit.
A kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló filmes épp csak megemlítette Bodoky Tamás Átlátszó-főszerkesztőt, Lánczi Tamás máris lekeverte az interjút.
Ez egyáltalán nem szép tőle, könnyen lehet, hogy Soros Györgynek ehhez is köze van.
„Döntését a közmédia vezetősége sajnálattal tudomásul vette” – írta az MTVA a kormányoldal legnagyobb rajongójának távozásáról.
A közmédia a Fidesz-kormány legnagyobb krónikását veszíti el ezzel.
A Magyar Demokrata szerzője szerint a magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, és ideje lenne eszerint viselkedni.
Az ország legnagyobb fideszes hisztigépe az M1-en megmagyarázta, mi történt vasárnap.
Szerinte az ő fizetett állásuk egyetlen célja, hogy fenntartsa a média demokratikus ellenőrzésének látszatát.
Jogi értelemben nem kötelező eredménnyel végződött!
A vizsgált március eleji időszakban egyik csatornán sem találtak orosz propagandát.