ksh

Drasztikusan csökkentené az országgyűlési képviselők fizetését a Tisza Párt javaslata

A párt szerint a politikai tisztségvállalásnak a köz szolgálatáról, nem pedig a kiugró anyagi gyarapodásról kellene szólnia.

Inkei Bence
belföld

Utoljára öt éve dolgoztak ennyire kevesen Magyarországon

Utoljára a koronavírus-járvány idején volt ennyire mélyen a magyar foglalkoztatottság.

Székely Sarolta
gazdaság

Csúnya mélyponton vannak a magyar beruházások

Több mint három éve már, hogy csökkennek a beruházások Magyarországon.

Székely Sarolta
gazdaság

Két éve tudott legutóbb ekkorát nőni a hazai járműgyártás, miközben az akkugyárak teljesítménye harmadával lett jobb az előző évinél

Meglepően jó teljesítményt nyújtott az ipar márciusban, ez köszönhető annak, hogy a fontosabb ágazatok is szépen tudtak nőni.

Székely Sarolta
gazdaság

Márciusban ismét tudott nőni a magyar építőipar, de a szerződésállomány már alig nagyobb az egy évvel ezelőttinél

Folytatja az ágazat a fűrészfogazásra hajazó teljesítményt.

Székely Sarolta
gazdaság

Visszatért az év eleji szintre az infláció, de véget ért a dinamikus gázáremelkedés

Az áprilisi éves infláció 2,1 százalékos lett, csak kicsit magasabb az előző két havinál. Havi összevetésben viszont gyorsan, 0,4 százalékkal nőttek az árak.

Haász János
gazdaság

Megrohamoztuk a benzinkutakat márciusban, de látszik a választás előtti pénzszórás hatása is egy friss statisztikában

Az előző választási kampány pénzszórása óta, négy éve nem látott ütemben, 8,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom.

Haász János
gazdaság

Három éve nem látott jó formát mutatott a magyar ipar márciusban, 3,7 százalékkal nőtt a termelés

Végre elmozdult a gödör aljáról a magyar gazdaság egyik legfontosabb és legnagyobb ágazata.

Székely Sarolta
gazdaság

Kapitány István bejelentette, hogy visszaállítják a szülészorvos-választást

2021 óta a nők az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szülnek, most viszont újra lehetőségük lesz arra, hogy a választott orvosuknál szüljenek az állami ellátásban.

Német Szilvi
Egészségügy

Most omlott össze teljesen Nagy Márton magyarázata arról, hogy mire is képes a magyar gazdaság háború idején

Azt mondták, háború idején stagnálásnál többre nem képes a magyar gazdaság. Az élet azonban csúnyán rácáfolt a jolly jokernek szánt okfejtésre.

Székely Sarolta
gazdaság

Nem lehet felhőtlen az öröm az elemzők szerint, hiába jött meglepően jó adat a magyar gazdaságról

Pedig úgy tűnik, végre felívelhetne a magyar gazdaság teljesítménye, és magunk mögött hagytuk a tartós stagnálás időszakát.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagy Márton most nagyon boldog lehetne, három és fél éve nem látott ütemben nőtt év elején a magyar gazdaság

A GDP az év első negyedévében 1,7 százalékkal tudott növekedni, amire 2022 harmadik negyedéve nem volt példa. A növekedés beindulását folyton csak váró Nagy Márton elégedetten csettintene egy jó nagyot az adat láttán.

Székely Sarolta
gazdaság

Sorban harmadik hónapja nő több mint negyedével a hazai akkugyártás

A növekedés csak annak köszönhető, hogy brutális mélypontra jutott az ágazat egy évvel ezelőtt. Innen pedig könnyű nagyobbat ugrani.

Székely Sarolta
gazdaság

Három éve nem látott növekedést hozott a február a benzinkutakon

Utoljára 2022 novemberében volt a mostaninál nagyobb növekedés a benzinkutakon.

Székely Sarolta
gazdaság

Sokat köszönhet a kormány az árstopnak, 1,8 százalék volt az infláció márciusban

Két olyan tényező is volt márciusban, ami miatt jobban is emelkedhetett volna az infláció. De a kormány megint beavatkozott a piaci folyamatokba.

Székely Sarolta
gazdaság