Orbán bejelentése szerint a bankoknak, biztosítóknak, nagy kereskedelmi láncoknak, energiaipari és kereskedő cégeknek, telekommunikációs vállalatoknak és légitársaságoknak kell befizetniük az extraprofitjuk nagy részét.
Különadókat vizsgálnak azokban az ágazatokban, ahol extraprofit van.
Emellett megszűnik a kockázatitőke-alapkezelők és a tőzsdék különadója is.
Lesz idő felkészülni a röpdolgozatra, ahol az eddigi tapasztalatok alapján úgy is könnyú lesz kitalálni a megfelelő választ.
A gazdasági bizottság fideszes többsége leszavazta az ötletet.
Nemrég vettek fel 900 dolgozót, akiket most a milliárdos különadó miatt nem tudnak megtartani.
A Németh- és a Horn-kormányok pénzügyminiszterét az háborította fel, hogy a kormány a tao-pénzek pótlására szánja a koronavírus miatti banki különadót.
A nagyobb kereskedelmi áruházaktól pedig 36 milliárd forintot szednek be.
Szél Bernadett kezdeményezése szerint azoknak kellene fizetniük, akik állami vagy EU-s forrásokból több mint ötmilliárd forintos bevételre tettek szert az elmúlt években.
Trump arra válaszul lengette ezt be, hogy Franciaországban különadókat vetnének ki a Facebookra, a Google-re, az Apple-re és az Amazonra.
Azoknak a szervezeteknek kellene ilyet fizetni, amikről megállapítják, hogy az illegális migrációt támogatják.
Valakinek ki kell fizetnie a határvédelem árát.
A bevándorlást segítő szervezeteket sújtanák vele, 25 százalékos lenne.
A Földművelésügyi Minisztérium szerint a javaslat alkalmat ad a szándékos félremagyarázásra, és el szeretnénk kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok „hisztériakampányuk” céljaira használják, megtévesztve a jó szándékú állatbarátokat.
A Tescót, az Auchant, de a LIDL-t és az Aldit is padlóra küldheti az új javaslat. Évente 20 milliárd a parkolásért, kötelező létszámnövelés, reklámlimit. A kormány megfojtja az iparágat.