„Persze mindig van az, hogy az ember azt gondolja, hogy ennél nem lehet lejjebb, de szerintem lehet” – mondta Nagy Zoltán, a függetlenek érdekvédelmi szervezetének ügyvezetője.
Az új főigazgató március 6-án kezdheti meg a munkát.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy ha felfejtjük a világ rétegeit, képesek leszünk egyensúlyt teremteni és rendet tenni a káoszban.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium egy hetet adott a rendelettervezet „társadalmi egyeztetésére”.
Több mint négyszázan tapsolták meg a nemrég kirúgott főigazgatót.
A minisztérium majd a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárulta után foglalkozik a kérdéssel.
Csák János szerint „a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.
A miniszteri döntés fő szempontjai közt szerepelt például a művészeti szakmai beágyazottság is.
Miközben a felelős államtitkárság büszkén hirdeti, hogy már eddig is magyar adóforintokból egészítették ki a vonatkozó uniós programot.
Azt is megtudtuk, hogy a gép nem iszik bort.
Nagyon örül, hogy a szervezetek kifejezték a véleményüket. A szervezetek véleménye szerint az előző pályázat súlyosan diszkriminatív volt.
Hogy pontosan mikre, nem tudni.
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium sem tudja, ki az illetékes.
Megosztotta azt is, mi a magyar kultúrában a lényeg.
Élje át mindenki a nemzethez tartozás megtartó és megerősítő érzését.