A kulturális és innovációs miniszter szerint a távközlési szektor, az energiaipar és a bankszektor világszínvonalú szolgáltatásokat nyújt Magyarországon, köszönhetően az elmúlt években végbement változásoknak.
Csák János ezekhez hasonlította az alapítvány kézbe adott egyetemeket, ahol szintén „óriási javulás van”. Szerinte ennek köszönhető, hogy a publikációk, a hazai és külföldi hallgatók számában és különféle nemzetközi rangsorokon is előrelépés történt.
Az állami egyetemek többségét 2019 és 2021 közt adták vagyonkezelő alapítványok fenntartásába. Ezeket a kormány által létrehozott kuratóriumok, részben fideszes politikusok irányítják. Orbán Viktor korábban elismerte, hogy világnézeti alapon válogatták ki a kuratóriumok tagjait.
Az év elején azért is fagyasztották be az Erasmus- és Horizont-pénzeket az alapítványi egyetemeknél, mert az Európai Bizottság összeférhetetlennek látja, hogy magas beosztású politikusok ülnek a kuratóriumokban. Csák azt mondta, szerinte meg fognak egyezni Brüsszellel.
A napokban az uniós pénzekért felelős Navracsics Tibor miniszter arról beszélt: „sokasodnak az érvek” az ELTE, a BME, a Képzőművészeti Egyetem vagy a Zeneakadémia átalakulása mellett is. Ezek még állami fenntartásban működnek.
Csák a magyar kultúra napja alkalmából szerepelt a Kossuth rádióban, ahol az MTI összefoglalója szerint ilyeneket mondott:
Beszélt még a gyermekvállalásról és arról is, hogy vasárnap délután öt órára közös Himnusz-szavalást hirdettek a Kárpát-medence és a világ magyarsága számára.
A miniszterelnök „internacionalista, globalista szemléletű” embereket nem tudna jó szívvel javasolni.
Bár „nem biztos, hogy mindegyiknek lenne értelme”.