Politikai reklámról beszélt, pedig a díjazottak helyi zenészek. A polgármester szerint az volt a baj, hogy nem az nyert, akit az özvegy szeretett volna.
Nem érted, mi ez a hatalmas felhajtás az angoloknál Harry herceg és Meghan hercegné körül? A mai nap híreit megnézve megpróbáljuk megérteni a Megxit-jelenséget.
Bayer Zsolt pedig megint felvetette, hogy a fideszes újságíróknak újságírást kellene végezniük.
„Orbán új színházi törvénye nemcsak elveiben rossz. Rossz a művészet is, amit majd kitermel” - írják.
Miért vonta vissza lényegében a kormány egy hétvége alatt a magyar művészeti élet finanszírozásának radikális, egyes elemeiben sztálinista hangulatú reformját, amivel a Demeter-Vidnyánszky-Kásler trió járt volna a legjobban?
A fővárosi színházak vezetőit csak Kásler miniszter jóváhagyásával lehetne kinevezni. Karácsony ezt nem akarja hagyni.
Ráadásul a Lovas István-sajtódíj átadóján!
A Kiscsillag frontembere válaszolt Tamás Gáspár Miklósnak: „mivel nem az Arany-féle velszi bárdok mártírhalála jutott osztályrészemül Tusnádon, hanem életben hagyott ez a ravasz NER, továbbra sincs jobb ötletem, mi a fene lehetne ezen kívül a dolgunk nekünk, énekeseknek”.
Visszatért a hajánál fogva letepert ellentüntető és a véleménye miatt kirúgott fideszes politikus, Varga Judit elárulta, miért választotta őt Orbán, és voltak, akik a nagy beszéd helyett valami egész mást választottak. Ilyen volt Tusványos 2019-ben.
„A kultúrharc óriási eredményeket hozott, mert nekem föl kellett állnom a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.” Tusványoson kérdeztük a volt igazgatót, akit addig támadott a kormánysajtó, amíg bele nem bukott.
Szerinte az egész az egyensúlyról szól.
Szerinte igaza van Gulyás Gergelynek, amikor eltávolítása kapcsán méltánytalanságot emlegetett.
Nem ingyen adta a lapjait a kormánypárti médiaóriásnak, nem véletlenül nem készülnek filmek Mátyás királyról, megtartja a TV2-t. Andy Vajna érdekeseket mondott egy interjúban.
Már ha nem túlzás kultúrharcnak nevezni egy műveletlen szélsőjobboldali hőbörgése miatt kirobbant botrányt.
A legnagyobb múzeumi szervezet aggódik Prőhle Gergely eltávolítása és a kultúrharcos támadások miatt.