lakás

Schadl György korrupciós pénzből szerezhetett meg erzsébetvárosi bérlakásokat

A Fővárosi Önkormányzat vizsgálóbizottságának zárójelentése szerint.

Mészáros Juli
POLITIKA

A kanadai kormány két évre megtiltja a külföldi befektetőknek a lakásvásárlást

A kormányra nagy nyomás nehezedik a túlfűtött piac miatt: az árak tavaly több mint 20 százalékkal emelkedtek.

Tárkányi Flóra
külföld

KSH: csaknem harmadával kevesebb új lakás épült 2021-ben

Budapesten kívül mindenhol romlott a helyzet.

Vég Márton
ingatlan

Pont azokat a lakásokat árverezték el, amik érdekesek voltak Schadl számára

Ülésezett a fővárosi Schadl-bizottság, amit beszüntetne a kormányhivatal.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Rogán Antalt is meghallgatná a fővárosi Schadl-bizottság

Feltárnák, hogyan jutott lakásokhoz a végrehajtói kar elnöke a fideszes vezetésű kerületekben.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Budapesten 150 ezer forint az átlagos bérleti díj, de a különbségek óriásiak

Januárhoz képest már 13 százalékos volt a növekedés országosan.

Vég Márton
ingatlan

Még mindig lehetnek drágábbak a lakások

A vevők által még megfizethetőnek gondolt lélektani határ is emelkedik.

Vég Márton
lakhatás

Karácsony ébresztett már a pályaudvaron olyan hajléktalant, akiről kiderült, hogy fővárosi cégnél dolgozik

Szerinte ez felfoghatatlan. Bérlakásépítést, lakhatási támogatást, felújításokat sürgetett, de az önkormányzatoknak szűk a mozgásterük.

Szurovecz Illés
társadalom

A Bors sunyulással vádolja Jakab Pétert, Jakab jogi lépéseket tesz

A kormányzati bulvárlap szerint a Jobbik elnöke 3 millió forintot fizettet az Országgyűlés Hivatalával egy lakásért, amiben nem is lakik.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A megyei jogú városokban is nagyot nőttek az ingatlanárak

Az Otthon Centrum adatai szerint Veszprémben, Székesfehérváron és Miskolcon emelkedtek legnagyobbat a társasházi lakások, Tatabányán a családi házak árai.

Csurgó Dénes
ingatlan

Budapesten az V. kerületben, a megyeszékhelyek közül Veszprémben a legdrágábbak az albérletek

Havi szinten lassult, éves összehasonlításban gyorsult az albérleti díjak emelkedése.

Mészáros Juli
ingatlan

Bőven lenne pénz házaink felújítására, de a kormány nem valami lelkes

Milliók pazarolják az energiát, a kormány mégsem szánja rá magát a hőszigetelésre.

Szurovecz Illés
társadalom

Magyarországon több mint 8 évnyi átlagkereset kell egy új, 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához

Továbbra is Párizsban a legdrágábbak a lakások Európában, a lakásárak csak Rómában csökkentek.

Mészáros Juli
ingatlan

Ingyen megválik az állam a kimentett devizahitelesek lakásaitól

Amit nem sikerült pénzért eladni, az a Máltai Szeretetszolgálathoz és a reformátusokhoz kerül. Alakulhatott volna másképp, de akár jó is kisülhet ebből.

Szurovecz Illés
lakhatás

Debrecenben a legdrágábbak, Salgótarjánban a legolcsóbbak az ingatlanok vidéken

Több mint háromszoros a különbség a két városban az átlagos négyzetméterárak között.

Kiss Imola
ingatlan