A miniszter azt mondta: vitatja, hogy értékvesztés történne, miközben a polgármestereknek pont azért tetszik az ötlet, mert csökkenti az ingatlanárakat.
Budapesten csaknem 1,2 millió forint egy használt lakás átlagos négyzetméterára.
Jason Oppenheim szerint az egyik ügyfelétől a kaliforniai árdrágítás-ellenes törvények ellenére az eredeti árnál több ezer dollárral többet kértek egy lakás bérléséért.
Hiába hangzik jól az öt százalékos kamatplafon, a feltételekből úgy tűnik, hogy a bankok valójában senkinek sem akarnak ilyen olcsó kölcsönt adni.
Egyre nagyobb a kereslet, beindult a hitelezés, ez pedig felviszi az ingatlanok árát. Alkudni is egyre kevesebbet lehet már.
Az egyes pontokhoz felelősöket és határidőket is rendeltek; ezek alapján nem fog unatkozni év végéig a nemzetgazdasági miniszter.
Emellett kétéves moratóriumot is hirdetnek, így nem lehet majd új engedélyhez jutni.
Az önkéntes nyugdíjmegtakarítások jövő évi adómentes feltörése 250 milliárdot is az ingatlanpiacra vihet, de az öngondoskodás szellemének sokat árthat. Kinek lesz ez jó, milyen előnyei, hátrányai, ingatlanpiaci hatásai lehetnek? ezeket a témákat beszéltük át podcastunkban.
Annyi nincs, hogy a kereslet miatt tömegesen induljanak el beruházások.
A területfejlesztési miniszter szerint a térség nagyon komoly demográfiai válságban.
Öt fővárosi kerületben már 2 millió forint fölött volt év elején az új lakások négyzetméterenkénti átlagára. Kilenc kerületben már a használt lakások négyzetméterára is eléri az 1 milliót.
Az év elején harmadával kevesebb lakást adtak el, az árak növekedése pedig az inflációt sem tudta követni.
Az MNB ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője arról számolt be, hogy az újlakáskínálat elmarad a kereslettől, a jelentős lakáspiaci drágulást pedig élénkülő hitelpiac kísérte.
Az ingatlanforgalmazó adatai szerint még mindig nem tartott ott a piac tavaly, mint a járvány előtt, de már közel járt.
Havi szinten lassult, éves összehasonlításban gyorsult az albérleti díjak emelkedése.