lakhatási válság

Utolsó pillanatban befutottak az új falusi csok szabályai

Már nyár közepén lehetett tudni, hogy a kormány hozzányúl a családtámogatásokhoz, a január elsejétől hatályos falusi csok végleges szabályaival azért kivárták december utolsó napjait.

Solti Hanna
otthon

A lakhatási támogatások továbbra sem a rászorulókat célozzák, de most már a középosztály sem kap annyit

A Habitat for Humanity éves lakhatási jelentésében összegyűjtötte, hogyan romlottak az alacsony jövedelműek lakhatási körülményei, és hogy milyen szakpolitikai változtatásokkal – nem – reagált a kormány.

Bódog Bálint
lakhatás

MNB: Húsz helyett tíz százalékos önerővel vehetnek fel hitelt a fiatalok jövő évtől

Pénzügyi stabilitás, hitelre.

Solti Hanna
PÉNZ

„A lakhatás alapjog, Airbnb takarodj!” – skandálták a 11. Lakásmenet résztvevői

A menet célja volt az is, hogy a magyar állam ismerje el a lakhatáshoz való jog alkotmányos védelmét.

Jelinek Anna
belföld

Szándék kérdése, hogy az állam minden polgárának biztosítani tudja a lakhatást

Vasárnap tizenegyedszer rendezik meg a Lakásmenetet Budapesten, amivel a lakhatási válságra hívják fel a figyelmet. A menetet szervező Utcáról Lakásba Egyesület társelnökével, Kovács Verával beszéltünk arról, mi is a lakhatási válság, a lakhatáshoz való jog, mit kezdhetnek ezzel az önkormányzatok, és hogyan segíthet bárki, akinek kiadó lakása van.

Csurgó Dénes
társadalom

„A kultúra intézményesített szinten meg van gyilkolva, emiatt most máshol kell keresnünk a lehetőségeket”

Buda Flóra Anna háromszor pályázott a filmtervével a Nemzeti Filmintézetnél, de mindig visszapattant. Cannes-ban Arany Pálmával díjazott kisfilmje, a 27 végül francia pénzből foroghatott. Filmjét a fiatalok problémái ihlették, díját a magyar tanároknak ajánlotta.

Benics Márk
FILM

EU-s pénzből rászorulóknak szánt lakásokat alakít ki egy elhagyatott iskolából a fővárosi önkormányzat

A főváros kétmilliárd forintot kap az EU-tól.

Dienes Gábriel
belföld

"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy legyen hol laknia”

Tízéves az Utcáról Lakásba! Egyesület, amely szociális munkájával egyre nehezebb viszonyok közt, egyre több lakhatási szegénységben élő embernek segít méltóságteljes életet élni.

Dienes Gábriel
lakhatás

Portugália véget vet az „aranyvízumoknak”

És visszavágják az Airbnbket is a lakhatási krízis miatt.

Dienes Gábriel
külföld

Schilling Árpád: Nyakon kell önteni szarral a kilakoltatást elrendelő polgármestereket

Szerinte a nyilvános megszégyenítés a megfelelő reakció arra a kegyetlenségre, hogy embereket tesznek az utcára.

Kiss Imola
társadalom

Hamarabb életbe lép a kilakoltatási moratórium a fővárosi önkormányzati bérlakások bérlőinél

A jelenlegi válsághelyzetben morálisan igazolhatatlan az utcára tenni a bérlőket - indokolták a döntést.

Kiss Imola
Budapest

A Város Mindenkié: „Radikálisan átalakulhat az a kép, hogy a lakhatási szegénységet csak a hajléktalanokkal azonosítják”

Az elszálló rezsi, a növekvő albérletárak rengeteg ember lakhatását sodorják veszélybe, de azok is meg fogják érezni ezt, akik egyébként ki tudják gazdálkodni a magas számlákat -–mondják interjúnkban a lakhatási válság felszámolásáért küzdő A Város Mindenkié csoport aktivistái, Magyary Anna és Horváth Henriett.

Kiss Imola
lakhatás

Havi 226 ezer forintért bérel egy 4,7 négyzetméteres szobát egy pincér Párizsban

A francia fővárosban jelentős a lakhatási válság, amit bérbeadók ki is használnak, sokszor „lehetetlen" szállásokat adnak ki.

Benics Márk
lakhatás

A lakáspiacot az emelkedő kamatkörnyezet, az infláció és az EU-ban leggyorsabban növekedő építési költségek is sújtják

Az MNB ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője arról számolt be, hogy az újlakáskínálat elmarad a kereslettől, a jelentős lakáspiaci drágulást pedig élénkülő hitelpiac kísérte.

Herczeg Márk
lakhatás

A bérlakásépítés támogatásával küzdene a lakhatási válság ellen az ellenzék

Hiszékeny Dezső és Szabó Sándor szocialista képviselők szerint a kormány otthonteremtési politikája csak a tehetőseknek kedvez, összességében pedig hozzájárul az ingatlanárak és a bérleti díjak elszabadulásához.

Király András
POLITIKA