lánchíd

Akár hét év közlekedési káosz is várhat a Lánchíd környékére

A saját korábbi terveit keresztülhúzva 22 milliárdot elköltve építi át a fővárosi önkormányzat a Lánchíd térségét úgy, hogy semmi nem lesz ettől jobb. A több éves csúszás jó eséllyel a 3-as metró liftjeinek, vagy még inkább a főváros legatyásodásának köszönhető.

444.hu
közlekedés

Másfél milliárdot kér Simicska a Magyar Nemzetért Ungártól

Állítólag.

Botos Tamás
Média

Amint vége a nyári szünetnek, lezárhatják a Lánchidat

Tarlós István tájékoztatása alapján kora ősszel indul a két részre bontott, így az optimista tervek szerint is 3-3,5 évig húzódó projekt.

Király András
Budapest

Mégse egyszerre újítják fel a Lánchidat, az alagutat és a Clark teret

Hanem egymás után. Így nem 2, hanem 6 évre kell lezárni a környéket.

Magyari Péter
Budapest

Kicsit odakozmált a Lánchíd a vasárnapi tűzijátéktól

A V4 családi programját zárták a Lánchíd járdáiról fellőtt tűzijátékkal.

Király András
POLITIKA

A mell- és a prosztatarák ellen menetelt rezesbanda a Lánchídon

Herczeg Márk
Egészségügy

Nem másfél, hanem két és fél évig lesz lezárva a Lánchíd

A 22,33 milliárdos felújítás után egy zebrával lesz több, lényegi átszervezést a közlekedésben nem terveztek.

Botos Tamás
Budapest

Ezen a drónvideón látszik igazán, milyen hatalmas is volt a Lánchídon hömpölygő tömeg

A szervezők szerint 80 ezren mentek el a CEU melletti tüntetésre.

Sarkadi Zsolt
politika

A Fővárosi Közgyűlés megszavazta a Lánchíd és a Váralagút felújítását

Herczeg Márk
Budapest

Megmutatjuk, milyen lesz a felújított Lánchíd és az Alagút!

Ugyanolyan, mint volt. Az autóforgalmat nem csökkentik, a Széchenyi teret nem szervezik át, szinte minden marad a régiben. De az Alagútban nagyobb teljesítményű ventillátorok lesznek, és külön kerékpárút meg gyalogosjárda.

444.hu
Budapest

Zöld fényt kapott a Müpa, és a Lánchíd péntek estére

Az ír nemzeti ünnepre, Szent Patrik napjára a világ 240 ikonikus épülete zöldült be.

Botos Tamás
budapest

Holnap ünnepeljük az írek Szent Patrik napját, úgyhogy zöldbe borul a Lánchíd

És a Müpa meg a Bank Center is.

anarki
ünnep

Felújítják a Lánchidat, de nem azért, hogy letereljék róla az autókat

Két és fél évig tart majd a munka. Ha kész lesz, kicsit könnyebb lesz majd biciklivel átkelni.

Haszán Zoltán
Budapest

Balog Zoltán minisztériuma bojkottálja a Lánchíd rádiót

A rádió ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. A szerkesztőségnek nem nyilatkozhatnak a kulturális intézmények, menet közben tiltat le interjút az EMMI.

Tbg
Média

A víz-világtalálkozó miatt négy fővárosi kerületben is forgalomkorlátozások lesznek

Herczeg Márk
közlekedés