A saját korábbi terveit keresztülhúzva 22 milliárdot elköltve építi át a fővárosi önkormányzat a Lánchíd térségét úgy, hogy semmi nem lesz ettől jobb. A több éves csúszás jó eséllyel a 3-as metró liftjeinek, vagy még inkább a főváros legatyásodásának köszönhető.
Állítólag.
Tarlós István tájékoztatása alapján kora ősszel indul a két részre bontott, így az optimista tervek szerint is 3-3,5 évig húzódó projekt.
Hanem egymás után. Így nem 2, hanem 6 évre kell lezárni a környéket.
A V4 családi programját zárták a Lánchíd járdáiról fellőtt tűzijátékkal.
A 22,33 milliárdos felújítás után egy zebrával lesz több, lényegi átszervezést a közlekedésben nem terveztek.
A szervezők szerint 80 ezren mentek el a CEU melletti tüntetésre.
Ugyanolyan, mint volt. Az autóforgalmat nem csökkentik, a Széchenyi teret nem szervezik át, szinte minden marad a régiben. De az Alagútban nagyobb teljesítményű ventillátorok lesznek, és külön kerékpárút meg gyalogosjárda.
Az ír nemzeti ünnepre, Szent Patrik napjára a világ 240 ikonikus épülete zöldült be.
És a Müpa meg a Bank Center is.
Két és fél évig tart majd a munka. Ha kész lesz, kicsit könnyebb lesz majd biciklivel átkelni.
A rádió ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. A szerkesztőségnek nem nyilatkozhatnak a kulturális intézmények, menet közben tiltat le interjút az EMMI.