lehallgatás

Izraeli kémszoftverrel figyeltek meg kormánykritikus magyar újságírókat, vállalkozókat és politikusokat

Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa, Simicska Lajos fia, egy CEU-s hallgató és a kormánytól kérdező újságírók ellen is bevetették az NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét.

Herczeg Márk
POLITIKA

Jogerősen felmentették Kiss Szilárdot és társait a vesztegetés vádja alól

A Kecskeméti Törvényszéken először azt mondták, nem használható fel bizonyítékként a lehallgatási anyag, aztán amikor kiderült, hogy de, akkor azt mondták, azok nem bizonyítanak semmit.

Herczeg Márk
bűnügy

Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomoz Karácsony lehallgatása miatt

Ez egy közérdekű bejelentésére adott válaszból derült ki.

Herczeg Márk
bűnügy

Szabó Tímea: A Párbeszéd elnökségi ülésein készültek a hangfelvételek

Azok, amiken Karácsony többek között arról beszélt, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját, szétlophatják Zuglót, és elássák, ha oda visszatér. Szabó szerint ez az ügy a magyar Watergate.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Politico szerint izraeli kémek helyezhettek el lehallgatóeszközöket a Fehér Háznál

És Trump ezt szó nélkül hagyta.

Sarkadi Zsolt
külföld

Péterfalvi Attila csatába szállna a Facebookal

Ha a Facebook nem ad írásbeli garanciát a felhasználóinak arról, hogy nem adja ki beszélgetéseiket harmadik félnek, akkor ő maga fogja megtiltani a cégnek az adatok kiadását!

Király András
tech

A Facebook szerint beleegyeztél, hogy lehallgassanak

A cég elismerte, hogy munkatársaik mostanáig bele-belehallgattak a beszélgetésekbe, amiket a gépeink bekapcsolt mikrofonjaival rögzítettek, de most állítják, hogy felhagytak a gyakorlattal.

Király András
TECH

A kínaiak és az oroszok is lehallgatják Trump mobiltelefonját

Sőt, a kínaiak el is kezdték megkörnyékezni azokat, akiket gyakran hív az elnök. De a fehérházi források szerint azért nem lehet nagy baj, mert Trump úgysem tud sokat a katonai vagy hírszerzési műveletekről.

Horváth Bence
külföld

Végre már a Skype is végpontok közti titkosítást kapott

A Microsoft eddig központi titkosítást adott csak a Skype mellé, vagyis az üzenetek visszafejthetők voltak. Többé már nem azok.

Király András
TECH

Arra panaszkodtak Brüsszelből, hogy a brit szolgálatok lehallgatják őket

Így sikerülhetett megakadályozniuk egy Brexittel kapcsolatos anyag publikálását.

Magyari Péter
eu

Izraeli kémszoftvert próbáltak telepíteni az Amnesty egyik munkatársának telefonjára

A jogvédők ezután nyomozni kezdtek, és találtak is egy rakás domaint, amiről ezt a kémszoftvert telepítik a célszemélyek telefonjára. Az egyik a nyilvánvalóan magyar műveletekhez bejegyzett legyelvodas(.)com

Király András
POLITIKA

Péter Gábor lakása az 1980-as években tele volt papagájokkal, hogy nehezebb legyen lehallgatni

A rendszerváltás után fel sem merült az ÁVH egykori, kegyetlenségéről is ismert vezetőjének politikai felelőssége.

Herczeg Márk
Történelem

Leszedték a Magyar Idők oldaláról a lejárató cikkeket, amiket az izraeli Black Cube készíthetett nekik

A kampány idején volt egy sorozatuk, amiben állításuk szerint a Soros-hálózatot leplezték le, titokban felvett hanganyagokkal. Most eltüntették a cikkeket.

Magyari Péter
POLITIKA

Júliustól már gyanú nélkül is nyomozhatnak, megfigyelhetnek a hatóságok

Hátha kipottyan valami belőle. Az új Büntetőeljárási törvény megteremti az előkészítő eljárást, mely során leplezett eszközöket is bevethetnek azok ellen, akik "bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek". És ez nem minden.

Király András
politika

A falnak is füle van az ügyvédi beszélőkön

Nem túl biztató az ügyvédek számára, hogy kamera néz velük szembe, miközben a védencükkel beszélgetnek. Már ha hallják egyáltalán, mit mond a hangzavarban a plexifal túloldalán. A büntetés-végrehajtás szerint viszont minden rendben van.

444.hu
jog