A kínaiak és az oroszok is lehallgatják Trump mobiltelefonját

külföld

Egykori és jelenlegi fehérházi hivatalnokok beszámolója alapján ír arról a New York Times, hogy hiába a számtalan figyelmeztetés, Donald Trump még mindig használja a régi iPhone-ját magánbeszélgetéseire.

Ezzel pedig az a gond, hogy amerikai kémek egybehangzó állítása szerint az a telefon nem biztonságos, és az orosz, illetve a kínai hírszerzés hallgatja az ott folyó beszélgetéseket. Ez nemcsak feltételezés, amerikai hírszerzési jelentések szerint a kínaiak például rendszeresen fogják a régi telefonon zajló beszélgetéseket. 

Trump a biztonságos fehérházi vonalon beszél épp
Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP


A lapnak nyilatkozó tisztviselők szerint a mobiltelefont Trump magánbeszélgetésekre használja, régi barátokat hív például fel, így aztán ha konkrét államügyekbe talán nem is tekinthetnek be a hallgatózok, de arról pontosabb képük lehet, hogy hogyan gondolkodik az amerikai elnök, milyen kérdések foglalkoztatják.

A fehérházi alkalmazottak szerint az utóbbi időben amúgy már többször sikerül rávenni Trumpot hogy az irodájában a rendelkezésre álló, biztonságos vonalat használja, de ezzel együtt sem volt hajlandó lemondani az iPhone-járól. 

Az amerikai hírszerzés a beszámolók szerint több forrásból, így külföldi kémek között zajló, elfogott beszélgetésekből, illetve külföldi kormányokba beépült amerikai forrásokból értesült arról, hogy a kínaiak és az oroszok is lehallgatják Trump telefonját. 

A névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalnokok egyike szerint a kínaiak komolyan szeretnének építeni az elfogott hívásokra, például megfigyelve, hogy kik azok az emberek, akiknek a véleményére ad az amerikai elnök, abban bízva, hogy ez még jól jöhet a számukra a kereskedelmi háború során.  

Nemcsak absztrakt példákról van szó: listára került például a Blackstone Group igazgatója, Stephen A. Schwarzman, aki nemrég mesterszakos képzést indíthatott egy pekingi egyetemen. De ugyanígy szerepel ott az egykori Las Vegas-i kaszinókirály, Steve Wynn, akinek Makaón voltak komoly érdekeltségei. 

Kína a hírszerzési információk szerint Trump számos ismerősének környezetét megpróbálta behálózni, abban bízva, hogy rajtuk keresztül olyan vélekedéseket juttathatnak el az amerikai elnök fülébe, melyek kedvezőek Peking számára. A hivatalnok szerint a beszervezni próbált emberek többségének fogalma sincs a kínai közeledési kísérletről. 

Egy korábbi fehérházi hivatalnok szerint Oroszország nem épített ki hasonlóan szofisztikált befolyásolási kísérletet, többek között azért sem, mert Trump eleve igen szívélyes viszonyt ápol Putyinnal. 

A CIA veteránja, az évtizedeken át Oroszországban szolgáló John Sipher elmondta a lapnak, hogy klasszikus hírszerzési megoldásról van szó, és hogy az orosz, illetve kínai kémek a legapróbb részleteket is felhasználhatják a lehallgatott beszélgetésekből: milyen típusú érvek hatnak az elnökre, mennyire volt könnyű rábeszélni valamire. 

A tisztviselők szerint az elnöknek van két hivatalos iPhone-ja, melyek sebezhetőségét egyes funkciók korlátozásával csökkentette az NSA, mellette pedig van egy harmadik, személyes iPhone-ja, amin viszont nem végezték el ezeket a műveleteket. Trump a másik két telefonján nem tárolhatja ismerősi elérhetőségét. 

De pusztán az okostelefonok átállításával nem is lehetne teljesen megszüntetni az eszközök sebezhetőségét, hiszen a hírszerzők az adótornyok között haladó hívásokat is el tudják fogni, ez ma már nem számít komoly kihívásnak számukra. Éppen az Edward Snowden-féle szivárogtatásokból derült ki, hogy az Obama-kormány idején az NSA lehallgatta Angela Merkel telefonját is. 

Nem véletlen, hogy a világ legbefolyásosabb vezetői, így Vlagyimir Putyin vagy Hszi Csin-ping például alig használ mobiltelefont. Donald Trumppal nehezebb dolga volt az amerikai hírszerzésnek: arra nagy nehezen rábeszélték megválasztása után, hogy engedje el a jóval sebezhetőbbnek számító androidos telefonját, és idővel abba is belement, hogy hivatalos, ellenőrzött telefont tartson fenn Twitterezéshez, de a személyes iPhone-ját végül nem engedte el. 

Tanácsadói szerint Trump főleg olyankor nyúl régi telefonjához, amikor nem akarja, hogy hívása átmenjen a Fehér Ház rendszerén, és nyoma maradjon annak, kivel beszélt. A fehérházi alkalmazottak szerint szerencsére Trump régóta retteg a lehallgatásoktól, bőven már elnöksége előtt aggódott emiatt, ezért lehet abban bízni, hogy nem fecseg ki bizalmas dolgokat a hívásai alatt. De az is megnyugtató szerintük, hogy Trump jellemzően alig szokott foglalkozni a számára készített hírszerzési jelentésekkel, és általában is nagyon keveset tud az éppen zajló katonai vagy hírszerzési műveletekről.